Úgy mentették ki! Szerednyei Béla megrázó balatoni emlékéről mesélt

Szerednyei Béla ma már tapasztalt hajós hírében áll, de traumatikus élményei is kötődnek a tóhoz.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A nyári vakáció kellős közepén adja magát a kérdés, hogy hazai kedvenceink vajon hol nyaralnak. Sokan közülük, így Szerednyei Béla is, a Balatonra esküsznek.

A nagy hajós hírében álló színésznél immár 25 éve tart a szerelem, pedig a tóval való kapcsolata meglehetősen tragikusan indult.

Rosszul végződött az első nyaralás

Szerednyei nemrég a Fókusz Plusznak adott interjújában elevenítette fel a Balatonhoz kötődő fiatalkori élményeit, így derült ki, hogy gyerekként kifejezetten rossz emléket őrzött a tóról, még a pancsolás se fogta meg.

- Szerintem olyan hét-nyolc éves lehettem, amikor először jártam a tónál, Zamárdiban, egy üdülőben nyaraltunk. Nagy élet volt, ment az üdültetés, de a tó maga nekem tulajdonképpen nem tetszett. Nem éreztem belőle azt, amit most érzek, hogy vitorlázni járok - kezdte a történetet a színész.

Nem emiatt lett azonban traumatikus emlék a Balatonhoz kötődő első nyaralása, hanem egy szerencsétlen fürdőzés miatt, melynek során kis híján belefulladt a tóba.

- Majdnem belefulladtam a tóba. Olyan emlékképeim vannak, hogy alulról nézek föl a víz felszínére, és nyelem a vizet, aztán csak a nagy sötétségre emlékszem. Szerencsére időben kiemeltek a víz alól, kipumpálták belőlem a vizet, és megköhögtettek - elevenítette fel érzéseit Szerednyei.

Vérbeli hajóssá vált

A rossz gyermekkori élményeket később teljesen felülírták az újabbak, hiszen Szerednyei az elmúlt 25 évben igazi balatonivá vált, annak is tartja magát. A tó közelsége nemcsak a nyaralás ideje alatt vonzza, hanem szinte egész évben - köztudottan szenvedélyes hajós hírében áll, amikor csak teheti, vízre száll.

A legkedveltebb magyar sorozatszínészek

Nézegess képeket!

Elolvasom

A Linda egykori sztárja egyébként úgy érzi, sokat változott a balatoni élet az utóbbi időben, persze városa válogatja, hol mennyire indult meg a fejlődés. Pár éve a víz minősége és apadása miatt is aggódott, de ma már úgy látja, a tó - mintha saját akarata lenne - helyreállítja a saját egyensúlyát.

- Nagyon örülök neki, hogy egyre több kikötő épül, és a hajózás már nem luxus, hanem a balatoni élet velejárója. Nekem nagyon sokat adott a Balaton, hiszen évente négy-öt hónapot biztos ott töltök, az egy fél élet, ha csak az utolsó 20 évet nézem is - vallotta be elfogódottan a színész.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Szerednyei Béla az idei nyarat is - hacsak teheti - a víz mellett és a vízen tölti, de a színházat se hanyagolja el, július és augusztus folyamán Kecskeméten és Gyulán is fellép.

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Ezt is szeretjük