Szegedi Fecsó és párja szakítottak: Bea kitálalt a folyamatos megcsalásokról
Szegedi Fecsó párja hatalmasat csalódott a férfiban, miután kiderült számára a férfi sorozatos hűtlensége.
Tavaly decemberben derült ki, hogy Szegedi Fecsónak új párja van: a modellként is dolgozó Beát az üzletember egy évig ostromolta, mire a 13 évvel fiatalabb, szőke nő beadta a derekát.
Többször szerepeltek együtt a Reggeliben, ahol Fecsó azt mondta, kifejezetten örül annak, hogy Beának is van egy kisfia, aki az ő gyermekével, Edwarddal majdnem egyidős. Úgy döntöttek, a másik nevét is egymásra tetováltatják, ám ezt végül csak Bea tette meg, Fecsó visszalépett, most pedig kiderült, a pár szakított.
Szegedi Fecsó és Bea szakítottak
Azt, hogy elváltak útjaik, Bea tudatta az Insta-sztorijában, ahol dühösen számolt be arról, több nő is írt neki, miszerint Szegedi Fecsó hűtlen hozzá. Volt, aki azzal szembesítette, hogy a férfi a kapcsolatuk kezdete óta csalja vele Beát, más azt közölte, neki azt mondta Fecsó, hogy hetekkel korábban szakítottak.
"Fecsóban akkorát csalódtam, mint még soha senkiben! Egy-két nap, és leírok itt mindent, mi is a valóság. Sajnos, rá kellett jönnöm arra, hogy ő egy hazug, és már rájöttem arra is, hogy amit beállít a volt kapcsolatairól, az full kamu. Itt nem velünk van a probléma, hanem azzal, hogy ez az ember mindenkit hülyére vesz, és áttapos mindenkin" - olvasható a közösségi oldalán.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Volt, aki azt írta Beának, hogy "heti rendszerességgel intézett lányokat" Fecsónak, és Budapesten, illetve Balatonfüreden mindenki tudja róla, mekkora nőfaló, soha nem fog egyetlen nő mellett sem lehorgonyozni.
Bea eltávolította az Instagram-oldaláról a közös fotóikat, Szegedi Fecsó azt írta a nőnek, hogy hiányzik neki, és meghagyta a képeket (azóta már csak egyet látni - a szerk.). Ezzel kapcsolatban egy nő azt írta az összetört szívű modellnek, hogy Fecsó azt mondta neki, azért nem szedte le a felvételeket, mert az exét még érzékenyen érinti a szakítás.
Szegedi Fecsó a Blikknek azt nyilatkozta, már egy héttel ezelőtt közölte Beával, legyenek külön, mert ő már nem szerelmes, és a fotó, amin nőkkel beszélget, tegnap készült, amikor már lezárta a kapcsolatukat. A megcsalásokat tagadta, azt mondta, szánalmas emberek hazugságai.
- Miért csaltam volna meg? Én szerettem, jól éreztem magam vele. Nem akarom részletezni, de egyszerűen kiábrándultam az utóbbi időben, elment az érzés, ez rá a legjobb kifejezés, ezt meg is mondtam neki kerek-perec.
Vasvári Vivit sorozatosan megcsalta Fecsó
Vasvári Vivien 2019 szeptemberében jelentette be, hogy kisfia apjával, Szegedi Fecsóval elválnak útjaik. Először egy hónappal később, a Lakástalkshow című műsorban beszélt arról, három év küzdelem után miért látta úgy, hogy nincs más út, mint a válás. 2020 áprilisában aztán azt is elárulta, hogy a férfi számtalanszor megcsalta, akkor is, amikor ő a kisfiukkal volt várandós.
Vasvári Vivit terhessége alatt is megcsalta Fecsó - "Elárult! Megalázott számtalanszor!"
Vasvári Vivien most először beszélt a válásuk valódi okairól.
Elolvasom