Meglepő bejelentés - Egyszerre vár kisbabát a két magyar színésznő
Szamosi Zsófia és kolléganője egy napra vannak kiírva.
Szamosi Zsófia kisbabát vár. Deák Kristóf Mindenki című filmjének főszereplője, aki a 89. Oscar-gálán a helyszínen örülhetett annak, hogy a magyar alkotást a legjobb élőszereplős rövidfilm kategóriában aranyszoborral jutalmazták, már terhessége felénél jár, árulta el a 39 éves sztár Vasárnapi Híreknek.
- Nagyon jókor jött most ez a gyerek. Valahogy kicsit leült körülöttem minden. Persze azért játszom továbbra is. Van egy vígjáték, amit Budaörsön csináltam még évad elején: Hazudj inkább, kedvesem. Augusztus végén a Városmajori Szabadtéri színpadon, néhány napra rá pedig Nyíregyházán, a Vidor Fesztiválon még fellépek vele. Sőt, októberben a Pali is megy néhányszor, majd valami nagy bő ruhát veszek fel - mondta a lapnak a szabadúszó színésznő.
Azt is hozzátette, azért, mert születik egy kisbabája, nem szeretné mindentől elvágni magát, a játszótéren sem szeretne csak gyerekekről beszélgetni. Amikor az interjút készítő újságíró azt közölte, nem biztos, hogy talál ilyen játszóteret, Szamosi Zsófia érdekes választ adott.
- Nem baj. Hámori Gabi is most vár kisbabát, szinte egy napra vagyunk kiírva decemberben. Legfeljebb majd egy játszótérre járunk - árulta el.
A 38 éves Hámori Gabriella szintén első gyermekével várandós, ez május végén derült ki. A baba édesapja Juhász Péter, az Együtt elnöke, akivel a színésznő állítólag egyik estjén, a Gyarmati Fanni naplója előadásán találkozott az év elején. Közeli ismerősök szerint szerelem volt első látásra, ezért vállaltak gyermeket ilyen rövid ismeretség után.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- szabó zsófia