Fia tragikus halála kettétörte a magyar énekesnő életét - 9 év után koncertezik újra
Szabó Csilla csak a tragédia után évekkel tud ismét aktívan zenélni.
Szabó Csilla hangját sokan ismerhetik: a Bojtorján egykori énekesnője volt, gyermeklemez kategóriában Fonogram-díjat is kapott, és Géczi Erikával ő énekelte a Honfoglalás című film betétdalát - a Kell még egy szó (Szállj sólyommadár) hamar népszerű lett.
Amikor George Bush az Amerikai Egyesült Államok elnökeként Budapestre látogatott, az elnöki fogadáson a Bojtorján muzsikált. Bush a hivatalos protokoll után azt mondta Szabó Csilláról: "Sok mindenre számítottam, mielőtt Magyarországra jöttem, de arra álmaimban sem mertem gondolni, hogy olyan énekest hallhatok, akinek csodálatos hangját a legtöbb ismert amerikai énekesnő is megirigyelhetné."
Sikert sikerre halmozott, emellett segédápolóként beteg gyerekeken segített - egy kómában fekvő gyermek felébredt, amikor neki énekelt -, de a fia elvesztése kettétörte az életét.
- Nekem mindig célom volt vagy gyerekekkel, vagy öregekkel foglalkozni, de semmiképp nem akartam sem énekesnő, sem zenész lenni, mert mi, anyukám, apukám, bátyáim egész nap énekeltünk otthon, szólt a zene, ez nem volt számomra külön szakma. De végül csak mindig a zene felé kanyarogtam - mesélte Joshi Bharátnak.
- Úgy jelentkeztem gyerekkórházba ápolónőnek, hogy nekem csak óvónői képesítésem volt, aztán pár hónap után előkerült egy gitár, énekeltem. Ebből lett később a lélekápolósdi: később súlyos beteg gyerekek ágya mellett játszottam. Úgy gondolom, az énekhang az, ami gyógyít, gyerekkoromban én is a saját énekhangommal gyógyítottam magam. Nagyon beteges kisgyerek voltam ugyanis, nem kifejlett tüdővel, hét hónapos koraszülötten asztmával jöttem világra. Édesanyám szerint engem az éneklés gyógyított meg: elkezdtem dudorászni, és azóta abba sem hagyom - árulta el a FEM3 Caféban.
Egyszer egy súlyos baleset után kómába került kisfiúnak is gitározott, aki az éneklésre magához tért,
majd néhány hónap ápolás után haza is mehetett. Szabó Csilla számtalan kisgyerek életét tette szebbé a dalaival: nemcsak kórházban, de árvaházakban is énekelt, koncertezett, 2008-ra elkészítette első szólólemezét Valami mindig szép címmel, mely gyermeklemez kategóriában 2009-ben Fonogram-díjat is kapott, a saját fiát viszont elveszítette, amikor az húszéves volt.
- Semmilyen előtte átélt eset nem segít abban, hogy az ember ezt megértse. Ez életem végéig egy hatalmas űr, amivel meg kell tanulni élni. Annyiban vagyok a régi Csilla, amennyit a családom és anyukám rám ruházott gyerekkoromban: túlélni dolgokat, fegyelmezetten tenni a dolgunkat, és menni tovább, hiszen neki sem volt könnyű, miután elvált, és három gyereket nevelt. Mintha erőt adott volna át nekem. Ez segít, meg a mostani családom, a férjem, aki olyan derűs ember, hogy reggeltől estig próbál mosolyt csalni az arcomra, mindig mond valami bohókásat.
Kilenc év telt el, mire a fia halála után az aktív zenélésre tudott gondolni, és ma már újra koncertezik.
- Tavaly nyáron kezdtünk el összerakni egy jó kis zenekarral gyerekkoncert-programokat, amikkel már járjuk az országot, és lassan megint örömet okoz a zene. A zenekészítés, éneklés ugyanis egy más állapot, kizár mindent, jót is, rosszat is. Végre sikerült megint olyan időket megélnem, hogy örülök az együtt zenélésnek.
A Neoton Família énekesnői egykor és most - Ma már szóba sem állnak egymással
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció