Stohl András középső lányából dögös nő lett - Friss fotókon a 22 éves Rebeka
Stohl András ritkán látott lánya igazi szőke szépség.
Stohl András négy gyermekéből ketten még kicsik, Andriska öt-, Franciska 11 éves, az ő édesanyjuk a sztár volt párja, Ancsika. Első házasságából két felnőtt lánya van, a 27 éves Stohl Lucát az egész ország ismeri, hiszen ő a FEM3 egyik műsorvezetője, ám a 22 éves Stohl Rebeka nem közszereplő, így sokkal ritkábban lehet látni.
Stohl Rebekától 2019 tavaszán a FEM3 Caféban kérdezték meg, hogy nem szeretne-e édesapja vagy éppen nővére nyomdokaiba lépni.
- Nem szeretnék, én meghagyom drága nővéremnek és édesapámnak ezt a csodálatos hivatást - mondta röviden a lány, akiből egyébként gyönyörű, felnőtt nő lett.
A 22 éves Rebeka egyelőre a vendéglátásban képzeli el a jövőjét, nagyon jól főz is, amit imád is. Stohl András ugyanebben az interjúban elmesélte, hogy baráti viszonyt ápol mind a két felnőtt lányával, Rebeka például kifejezetten apás. Szinte mindennap beszélnek egymással.
- Most sokkal intenzívebb a kapcsolatunk, valahogy könnyebb a kommunikáció, könnyebb témát találni, egyszerűen jobban érezzük magunkat egymással - vallotta be Stohl András.
A népszerű műsorvezető és színész néha megmutatja Rebekát Instagram-oldalán. Képes összeállításunkban megnézheted, milyen gyönyörű nő Stohl András középső lánya.
Miért félünk attól, amit nem ismerünk?
Hogyan formálja a mesterséges intelligencia a mindennapjainkat?
A Femina Klub októberi vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között a mesterséges intelligencia rejtelmeiről beszélget. Vajon hogyan fog alakulni a világunk a mesterséges intelligencia térhódításával? Milyen szerepe lesz az AI-nak mindennapjainkban?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció