Erőss Zsolt özvegye 9 év után férjhez ment: Sterczer Hilda a neten talált rá új szerelmére
Erőss Zsolt özvegye, Sterczer Hilda nemrég menyasszonyból újra feleség lett.
Erőss Zsolt 2002-ben első magyarként mászta meg a Föld legmagasabb hegyét, a Csomolungmát, tíz 8000 méter fölötti csúcsot hódított meg (ebből kettőt műlábbal).
2013. május 21-én a Kancsendzönga megmászása után a visszaúton eltűnt.
Sterczer Hilda férjhez ment
Feleségével, Sterczer Hilda hegymászóval két gyermekük született, Gerda és Csoma. Özvegye nemrég újra férjhez ment, új élet kezdődik számára - erről is mesélt Spektrum Home-on szeptember 4-én, vasárnap új évadával elindult DTK: Elviszlek magammal című műsorban.
Értékrend szerint keresett párt, és a világhálón találkozott mostani szerelmével is. Szerinte a tartós kapcsolat alapja az azonos értékrend és a világ dolgairól való hasonló gondolkodás.
Szeptember 22-én kerül mozikba a könyv alapján készült film, a Magasságok és mélységek, Csoma Sándor rendezésében, ebben Erőss Zsoltot Trill Zsolt játssza, Hildát pedig Pál Emőke. A filmben a színészek a Hilda és Zsolt saját ruháiban játszanak.
A könyv elkészülte után, a film kapcsán Helgának újra el kellett merülnie saját múltjában. A világhírű hegymászó özvegye úgy véli, az alkotás az egyéni megélésről és a gyászról szól, arról, hogy a szélsőséges érzelmi reakciók helyénvalóak, ezért egyezett bele annak létrejöttébe. A pszichológusa azt javasolta, ne legyen Hilda identitásának része a gyász, és ne érdekelje, hogy az illem azt kívánja, hogy egész életében gyászoljon. A film remélhetőleg képes mindezt megmutatni.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Sterczer Hilda hetente egyszer mászik, most már gyakrabban teremben. A hegyen előfordult, hogy a csúcs előtt 30 méterrel hagyta abba a mászást, akkor is, ha kudarcélmény kötődött hozzá. Hogyan lesz a kudarcból növekedés? A válasz Hilda szerint Istenben keresendő. A hit, hogy valamit meg lehet csinálni, el lehet érni. A bizalom az emberiségben, önmagunkban Isten jelenléte mellett.
- Az emberiség több annál, hogy a mindennapi kenyerét megkeresse. Amikor túlélni kell, akkor nem önkifejezünk vagy önkiteljesítünk.
Több lenni, mint puszta létezés: ez az ember alapvető vágya, egy nyolcezer méteres hegycsúcs pedig kristályélesen mutatja a lét-nemlét határait. Ott elválik, hogy mit ad az élet, és ezt a hegymászóknál senki sem tudja jobban. A havas hegyen magától értetődő, hogy ott „egy főnök van”, ahogy az is, hogy a nőknek és férfiaknak a teljesítménye pont ugyanaz. Megmutatja a hegy, mennyire törékeny az élet, és milyen apró az ember.
Pély Barna titkos esküvője
Pély Barna váratlan bejelentést tett az Instagram-oldalán: több hónappal ezelőtt a legnagyobb titokban feleségül vette kedvesét. Éva születésnapja alkalmából három esküvői fotójukat is közzétette.
Pély Barna hónapokig titkolta, hogy megnősült: ilyen szép mennyasszony volt Évi
Pély Barna az Instagramon árulta el, több hónapja már, hogy összeházasodtak kedvesével.
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!