Máig tisztázatlan a 27 éves színészbálvány halála - Soós Imre 60 évvel ezelőtt hunyt el
Soós Imre öngyilkosságában máig sokan kételkednek.
Kereken 60 évvel ezelőtt máig tisztázatlan körülmények között hunyt el Soós Imre, aki bár nagyon fiatalon, 27 évesen távozott az élők sorából, alig egy évtizedes pályafutása alatt olyan feledhetetlen alakításokat nyújtott a Lúdas Matyiban, a Liliomfiban vagy a Körhintában, hogy neve örökre fennmarad. Önmagában bizonytalan, meg nem értett tehetség volt, aki a városi élet forgatagába nehezen illeszkedett be, otthon pedig kigúnyolták, amiért színész lett.
Egy nyolcgyermekes balmazújvárosi szegényparaszti családból 1947-ben a Szabad Nép hirdetésére jelentkezett a Színművészeti Főiskolára. A felvételi vizsgán azonnal felfigyeltek az őstehetségre, tanárai zseninek tartották. A legenda szerint a legelőn őrizte a libákat, amikor a lába elé fújta a szél az újságpapírt, amelyen a Színművészeti felvételi hirdetménye állt. Az akadémia által küldött vonatjeggyel érkezett meg a felvételire, mezítláb állt a bizottság elé, és amikor kiment, a parkettán maradt a lába nyoma.
A sikeres felvételi után egy évvel a Talpalatnyi föld című filmmel debütált. 1949-ben mutatták be a Lúdas Matyit, amelynek címszerepébe mintha beleszületett volna. Egy évvel később játékáért a Karlovy Vary-i filmfesztiválon a legjobb férfialakítás díját kapta. Ugyancsak zseniális alakítást nyújtott Törőcsik Mari partnereként a Körhintában - Fábri Zoltán alkotását az 1956-os cannes-i filmfesztiválon Arany Pálmára jelölték.
A Színművészeti elvégzése után a színházakban nem nagyon kapott lehetőséget a kibontakozásra, színpadi karrierje igazából 1954-ben indult el, amikor Vámos László rendező ráosztotta Rómeó szerepét. Még ebben az évben Jászai Mari-díjjal tüntették ki.
1955-től, amikor már a Madáchban játszott, egyre rosszabb idegállapotba került. Őrült munkabírással dolgozott, de a megfeszített tempót egy idő után már csak nyugtatókkal és alkohollal tudta tartani. A szakmai mellőzöttség és egy szerelmi csalódás - 1956-ban nagy szerelme, Ferrari Violetta színésznő is elhagyta az országot - felőrölték az idegrendszerét.
Későbbi feleségébe, Perjési Hedvig doktornőbe is pszichiátriai kezelése alatt szeretett bele. A közös életük házasságkötésük után néhány héttel, 1957. június 20-án egy tragikus és rejtélyes kettős öngyilkossággal végződött, ám sokan a mai napig kétségbe vonják, hogy a színészzseni önkezével vetett véget életének. A helyszínen több tárgyat is elmozdítottak a nyomozás során, valamint nem vizsgálták meg azokat előírás szerint, másnap pedig kitakarítottak a lakásban. Egy harmadik személy bőrének darabját a sztár körme alatt találták meg.
Hogy mi az igazság, arra talán már soha nem derül fény. Egyetlen dolog biztos csak: Soós Imre a háború utáni színésznemzedék egyik legfénylőbb csillaga volt. Nézd meg a fotóit!
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!