Somló Tamás özvegye teljesen megváltozott - Férje halála után így tudott talpra állni

Somló Tamás özvegye, Keszthelyi Gyöngyvér új életéről mesélt.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Somló Tamás 2016 júliusában hunyt el. Halálának híre az egész országot megrázta, nem volt egyszerű ez az időszak szerettei számára sem. A veszteség fájdalmával gyermekei, Dániel, Pál és Lili mellett párjának, Keszthelyi Gyöngyvérnek kellett megküzdenie. A gyönyörű, 43 éves özvegy az elmúlt három évben sokat tanult az élettől, ebből kifolyólag teljesen más emberré vált, erről Joshi Bharatnak mesélt a FEM3 Caféban.

Somló Tamás özvegye másképp tekint a világra

Keszthelyi Gyöngyvér és Somló Tamás 24 évig voltak egy pár, egy közös gyermekük született 2000-ben, Lili. Elmondása szerint az LGT frontembere nagyon erős ember volt a szemében, el sem tudta volna róla képzelni, hogy valami baja esne, így, amikor elhunyt, a kilátástalanság érzése fogta el. Nagyon sokat volt egyedül, mindent át kellett értékelnie az életében.

- Ki vagyok én? Hol vagyok ebben a történetben, és hol volt a helyem? Kérdeztem magamtól. Elég sok mindent megvizsgál ilyenkor az ember - mesélte.

somló-tamás-özvegye
Fotó: FEM3 Café

Az elmúlt három évben hatalmas változáson ment keresztül lelkileg. A gondolkodásmódjának megváltozása segítette, hogy le tudja zárni a múltat, és tovább tudja élni az életét.

Mintha nem is ugyanaz az ember lennék, egész más dolgok fontosak az életemben,

azelőtt nem is tudom, hogy kutattam, vagy akartam-e ennyire tudatosan keresni az életemben a nyugalmat, a harmóniát, a belső békét - magyarázta.

A legfontosabb számára a lánya, Lili, akiben maximálisan fel tudja fedezni Somló Tamást. Gyöngyvér nagyon családcentrikus, szerinte mindenkinek szüksége van olyan emberekre maga körül, akikre tud támaszkodni a jó és a rossz időkben is, hiszen az ember eleve társas lény. Lánya mellett Somló Tamás húga az, akivel nagyon szoros kapcsolatot ápol.

Mindenben, még az emberekben is igyekszik a pozitív dolgokat keresni a rossz helyett.

Minden napban megpróbálom megtalálni az örömöt, így egész máshogy tudok örülni dolgoknak. Ezek a kis dolgok adják össze a nap lényegét.

Korábban megírtuk Keszthelyi Gyöngyvérről, hogy új hivatást talált magának, legkedvesebb hobbijának, a főzésnek hódol. Akkor elmondta, a háziasszonyok válláról szeretné a terhet azzal levenni, hogy egy-egy családi rendezvényre ő készíti el az ételeket az édesanyák helyett.

- Képzeld el, hogy egy háziasszony ott szeretne lenni a gyereke ballagásán, szeretne beszélgetni az otthonukba meghívottakkal. Nem tud többfelé szakadni, a konyhában és a vendégek között is helytállni. Ezt a terhet szeretném levenni a családok válláról - mesélte 2019 márciusában a Mokkában.

Fotókon Somló Tamás ikerfiai

Képes összeállításunkban megnézheted, hogy festenek Somló Tamás ikerfiai, Dániel és Pál.

Ők Somló Tamás ritkán látott ikerfiai - A 30 éves Dániel és Pál is zenész lett

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük