Som-Balogh Edina lánya már ilyen nagy: Lilien egyre jobban hasonlít a színésznőre

Som-Balogh Edina kislánya 2022 márciusában lesz ötéves, Lilien a vonásait és a kreativitását is az anyukájától örökölte.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Som-Balogh Edina mindössze 18 éves volt, amikor egy ország megismerte: 2003-ban az ő fejére került a Miss Hungary legszebbnek járó koronája. Ő azon szépségkirálynők táborát erősíti, akik tudtak élni a rájuk vetülő figyelemmel, megkoronázása után nem sokkal megkapta a Barátok köztben Nádor Kinga szerepét.

A sorozat nem csak ismertséget hozott a számára, a forgatásokon ismerte meg későbbi férjét, Som Krisztiánt, aki a produkció zenei producere volt. Mesébe illően alakult a kapcsolatuk. 2012-ben összeházasodtak, egy évvel később pedig szülők lettek. Kisfiuk, Noel 2013 májusában jött a világra.

Som-Balogh Edina és lánya, Lilien

Az egykori sorozatsztár mindig is arról álmodott, hogy kétgyermekes anyuka lesz. Ez meg is adatott neki, 2017-ben adott életet kislányának. Lilien bátyjához hasonlóan tavaszi baba volt, 2022 márciusában ünnepli az ötödik születésnapját.

Som-Balogh Edina második gyermeke születése után búcsúzott a képernyőtől, hogy teljesen az anyaságra koncentrálhasson. Időközben jókora rajongótáborra tett szert az Instagramon, több mint 77 ezren kíváncsiak a posztjaira.

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A követői legnagyobb örömére olykor a gyermekeiről is kitesz néhány bájos felvételt. Ha kislányával, Liliennel fotózkodik, a kommentek között biztosan találni legalább egy olyat, ami arról szól, mennyire hasonlítanak. A tündéri csemete valóban jó pár dolgot örökölt az édesanyjától, ugyanolyan szőke fürtjei és bájos mosolya van. 

2021 szeptemberében már Lilien is elérte az óvodáskort, így Som-Balogh Edina életében ismét új szakasz indult. Mivel a gyerkőcök napközben nincsenek otthon, a sztáranyuka még több időt fordíthat legnagyobb szenvedélyére, a festészetre. 

- Az a hosszú távú tervem, hogy digitális festményeket készítsek, amelyeket akár mesekönyvekhez, illusztrációkhoz lehet használni. Elkezdtem tanulni, először az alapfok jön, aztán megyek tovább a többivel, határ a csillagos ég - újságolta el a Reggeliben 2021 őszén.

Csemetéjére ebben a tekintetben is lehet mondani, hogy az alma nem esett messze a fájától. Olykor ő is ecsetet ragad, és beáll a festővászon elé, amit a büszke anyuka meg is mutatott az oldalán. 

Sztáranyukák és hasonmás lányaik

Nem Som-Balogh Edina és Lilien az egyetlen anya-lánya páros, akik szakasztott ugyanolyanok. Mutatjuk, kik azok a magyar sztáranyukák, akik továbbadták szépségüket a lányaiknak.

Sarka Kata lánya anyja kiköpött mása: a 12 éves Noncsival ennyire hasonlítanak

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük