Solti Berni babapocakos címlapfotója: 5 lombik után hamarosan kisfiuk születik Solti Ádámmal

Solti Ádám és Berni házasságát nem kezdte ki, hogy a színésznek gyereke született a szeretőjétől, inkább megerősítette kapcsolatukat.

Solti Ádám és Berni gyereke
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Solti Ádám és felesége, Solti Berni március elején mindössze egy babapocakos fotóval tudatták az Instagramon, hogy hosszas várakozás után gyermekük születik. 

A Story magazinnak meséltek először a babavárásról, életük nehéz időszakairól, és közös címlapfotót is vállaltak, amin jól látszik, milyen szépen gömbölyödik már a kismama babapocakja, aki a képek alapján az utolsó trimeszterben jár. 

Solti Ádám és Berni gyereke

Solti Ádám és Berni 2014-ben ismerkedtek meg, a színész nyolc hónap után eljegyezte a nála 16 évvel fiatalabb lányt, 2019-ben házasodtak össze. Kapcsolatuk ideje alatt a férfi időnként lefeküdt egy nővel, aki 2020-ban közölte vele, hogy gyermeket vár tőle, és a babát megtartja. Eközben feleségével már jó ideje próbálkoztak, hogy gyermekük szülessen, Berni 2020 októberében osztotta meg követőivel, hogy a második lombikkal sem jártak sikerrel.

Felesége 2021 májusában tudta meg Solti Ádám titkát, ezt követően egy időre külön is költöztek, a nagy nyilvánosság pedig 2022 májusában értesült a színész hűtlenségéről és a 2020 augusztusában megszületett kisfiúról.

Solti Berni most a Storynak azt mondta, megkönnyebbülés volt számára, hogy a nyilvánosság előtt is kiderült, a férjének született egy házasságon kívüli gyermeke az alkalmi szeretőjétől. A nehéz időszak végére megerősödött a kapcsolatuk, szerinte annak köszönhetően is fogant meg a gyermekük, hogy lekerültek róluk a súlyos lelki terhek.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

- Nem csiszolódtunk össze igazán az évek során, bármennyire is szerettük egymást, és szerintünk emiatt sem jött össze egyik lombik sem. De a történtek ellenére, meg hogy mélypontra jutott a házasságunk, soha nem szűntünk meg szeretni egymást, soha nem merült fel komolyan, hogy ne együtt próbáljunk ebből felállni. 

Solti Berni úgy véli, azért állt helyre közöttük a bizalom, és lettek ismét egymás legjobb barátai, mert mindketten meg akarták oldani a problémáinkat, és ez végül sikerült is. 

Solti Ádám és Berni 2021 decemberében a Pókember: Nincs hazaút hazai premierjén.
Solti Ádám és Berni 2021 decemberében a Pókember: Nincs hazaút hazai premierjén.
Fotó: Profimedia

- Az ide vezető út nem volt egyszerű, de semmit se bántunk meg, semmit se változtatnánk meg. Még azt se, hogy férjemnek lett egy gyermeke. Természetesen mi úgy neveljük majd a fiunkat, hogy az első perctől tudja, van már egy testvére.

Solti Berni két méhen kívüli terhesség és öt lombik után lett várandós a kisfiukkal. Eleinte sokat aggódtak, egészséges lesz-e a baba, volt, hogy a kismama naponta háromszor ellenőrizte a magzat szívhangját, de amikor megérezték a rúgásokat, megnyugodtak. 

Nézd meg, mekkora már Dallos Bogi babapocakja!

A SzerencseSzombat sztárfellépőjeként mutatta meg, mekkora a pocakja. Olyan fazonú ruhát választott, amelyben jól látszott.

Dallos Bogi szexin dekoltált, testhezálló ruhában: ekkora már a babapocakja

Dallos Bogi babapocakja sokat nőtt azóta, hogy Puskás Petivel bejelentették, úton van a kisbabájuk.

Elolvasom

Cover-fotó: RTL/Nyerő páros

Ezt is szeretjük