A Barátok közt sztárjának menyasszonya sokkot kapott - Az esti műsorban fakadt sírva
Solti Ádám barátnőjének a legnagyobb félelmével kellett szembenéznie.
Solti Ádám és gyönyörű menyasszonya, Kiss Bernadett a Nyerő Páros című műsorban eddig mindig igyekeztek, hogy az összes feladatot maximálisan tudják teljesíteni, a műsor ideje alatt még egyszer sem kerültek veszélyzónába, így eddig nagyon ügyes játékosoknak bizonyultak. Ám a csütörtök esti műsorban kapott feladat kicsapta a biztosítékot a 22 éves szépségnél, ugyanis a legnagyobb félelmével kellett szembenéznie. Sokkot is kapott a feladat teljesítése közben.
Ennyire még senki nem borult ki egy feladat alatt
Bernadett két dologtól fél nagyon, a pókoktól és a magasságtól. Utóbbi fóbiájával viszont most meg kellett birkóznia. A feladat az volt, hogy a szerelmeseknek egy óriási esküvői tortát kellett felépíteniük korongokból, majd a végén fel is kellett mászniuk a torta legtetejére, és felállva kellett ott tartaniuk magukat öt másodpercig. Természetesen a műsorkészítők bevetették a biztosítókötelet, nehogy bármelyik játékos megsérüljön a forgatás alatt. Ám a biztosítókötél ellenére sem tudott megnyugodni Bernadett, így mászás közben pánikba esett, szerelme próbálta kérlelni, hogy másszon fel a torta legtetejére, de a lány annyira megijedt, hogy nem mert a legmagasabb szintre fellépni.
- Nagyon félek, Ádi, nem merek fölmászni, le akarok jönni, le akarok jönni. Nem tudok fölmászni - fakadt ki.
Sebestyén Balázs, a műsor házigazdája be is kiabált, hogy ki van kötve, így Bernadett nem tudna leesni, de ez egyáltalán nem nyugtatta őt meg. Nagy nehezen Solti Ádám fel tudta húzni a lányt, aki többször is elsikította magát, annyira bepánikolt. Miután a torta tetejére felálltak, és öt másodpercig megtartották magukat, a szőke szépség rögtön óriási zokogásban tört ki. A sármos színészt is megviselte, hogy párja ennyire megijedt, mégis tartotta magában az erőt, és próbálta nyugtatni szerelmét.
- Ügyes vagy. Hát ez meghaladta az erőnket, és mégis megcsináltuk, képzeld, nekem még a körmöm is felszakadt, hallod, minden rendben van, minden rendben van. Megcsináltuk - mondta Bernadettnek Ádám.
Sebestyén Balázs is megállapította, hogy ez erőn túli teljesítmény volt már, hiszen Solti Ádám végezte el a legvégén a munka nagy részét.
- Én azt éreztem, hogy ő nem... Bernit elvesztettük közben - magyarázta a műsorvezetőnek Solti, aki viszont úgy érezte, hogy muszáj megcsinálniuk a feladatot, így gondolkodás nélkül felhúzta kedvesét a torta tetejére.
Fotókon Szőke Zoltán ritkán látott felesége – 23 évet vártak, hogy egy pár legyenek
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció