Istenes Bencének a Sztárbox után Schobert Norbi is beszólt: „Nem tud méltón veszíteni!”
Schobert Norbi nem rejtette véka alá, mi a véleménye arról, ahogy Istenes Bence viselkedett a Sztárbox elődöntős mérkőzése után.
A vasárnap esti Sztárbox után ismét Istenes Bence miatt áll a bál. Ahogy mi is írtunk róla, már a mérkőzés előtti napokban összecsaptak az indulatok, a műsorvezető ugyanis egy olyan kommentválogatást tett ki az Insta-storyjában, melyek a sztárséfet szapulták - köztük volt egy rasszista megjegyzés is.
Istenes elnézést kért, azt mondta, elkövette azt a hibát, hogy nem olvasta végig a kollázst, amit kitett, de miután egy barátja jelezte, mi a gond vele, a kérdéses kommentet kicserélte egy szofisztikáltabbra.
Schobert Norbi Istenes Bencéről
Ilyen előzmények után nem meglepő, hogy a tegnapi elődöntőben a két sztár vehemensen csapott össze, a bírónak többször szét kellett választania a két hírességet, nemegyszer figyelmeztette őket, hogy tisztán bokszoljanak. A mérkőzést végül pontozással Rácz Jenő nyerte - erről bővebben itt olvashatsz.
Az eredményhirdetés után sem csillapodtak a kedélyek: Istenes Bence elsőre nem fogott kezet Rácz Jenővel, hátat fordított, csak a második kézfogásba ment bele. Később ezt azzal indokolta, hogy a sztárséf ordenáré dolgokat ordított a ringben, ezért szerinte nem érdemelte meg, hogy kezet fogjon vele. Hozzátette, nem tudja, ezeket lehetett-e hallani.
A történtek után Schobert Norbi is beleállt Istenes Bencébe. Szerinte nem tud veszíteni, de díjat bullyingért még nyerhet - utalt utóbbival a Rácz Jenőt szapuló kommentválogatás kiposztolására.
A saját követői közül sokan nem értettek vele egyet: szerintük Istenes sportszerűen bokszolt, úgy tűnik, mintha nem ugyanazt a meccset nézték volna.
„Jenő egy “csendes ...” aki másokat tiporva akar a csúcsra jutni. Ez az egész rasszistás fellángolása annyira tipikus. Sportszerűtlen volt Bence? Mégis miért? Szerintem aki box közben hergeli a másikat undorító dolgokat mondva.. az a sportszerűtlen. Jenő így akart nyerni, másokat lelökve a létrán. Szándékosan generált egy balhét.”
„Pont, hogy Bence volt az, aki kikímélte a kisfiad. Ügyes volt Norbika, de ha Bence beleáll, az első menetben kiüti. Ellenben Jenővel, aki a barátjának úgy nekiment mint egy őrült. Elgondolkodtató, nem ?”
„Érdekes pontozás. Jenőt valaki nagyon szereti, hogy ő nyert! Azért a beszólogatás neki is megy.”
„Hááát, szerintem ezen az oldalon a bullying ellen szónokolni, kicsit vicces...”
Istenes Bence és Csobot Adél balatoni háza
A nagy kerttel rendelkező, emeletes házba azonnal beleszerettek, az sem tántorította el őket, hogy a harmincéves ingatlan erősen felújításra szorult.
Istenes Bence és Csobot Adél végre elköltözött: kukkants be balatoni otthonukba
Istenes Bence és Csobot Adél életében lezárult egy korszak: elköltöztek régi otthonukból.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: RTL, Instagram/Schobert Norbi
OLVASD EL EZT IS!