Schell Juditot is zaklatták - A színésznő először beszélt a kamaszként megélt traumáról
Schell Judit a gyermekzaklatás témájával foglalkozó, Szép csendben című film kapcsán mesélt az esetről.
Schell Judit egy édesanyát alakít a Szép csendben című filmben, amelyet november 14-től játszanak a hazai mozik. A történet szerint 18 éves fia, Dávid, aki egy ifjúsági zenekar tehetséges szólistája, megsejti, hogy a hatvanéves karmesterük "bizalmas" viszonyt próbál építeni az egyik 14 éves csellista lánnyal.
A színésznő D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal című műsorában nagy Zoltán első nagyjátékfilmje kapcsán először beszélt arról, hogy ő is érintett a témában: kamaszként az egyik edzője nem megfelelő módon nyúlt hozzá. 10-12 éves volt, és az ő édesanyja szerencsére sokkal jobban reagált a történtekre, mint a filmbéli lány anyukája.
- Amikor én gyerekkoromban kerültem ilyen helyzetbe - nem annyira komolyan, mint a filmben -, akkor anyám nekem hitt. Nekem egy edzésen az edző kezdett el úgy mutogatni mozdulatokat, ami már intimebb volt annál, mint amire szükség lett volna. Elkezdett feszíteni, zavarni a dolog, és elmondtam otthon anyámnak. Hál’ istennek, ő nekem hitt.
- Pedig még eljött az edző a lakásunkra is, hogy én olyan tehetség vagyok, hogy vissza kellene mennem… Borzalmas volt, ott rettegtem egy sarokban, hogy erre anyám hogy fog reagálni: a felnőtt mellé áll, aki annyira mondta a magáét, vagy nekem hisz. Nekem hitt, pedig a ’80-as években nem az volt, hogy a gyereknek van szava - mesélte A Spektrum Home-on és a WMN magazin YouTube-csatornáján futó videósorozat legújabb epizódjában.
A 46 éves sztár a téma kapcsán azt is elmondta, hogy szülőként pontosan tudja, a gyereket soha nem lehet felelőssé tenni a zaklatásért, vagy azért, ha egy kapcsolat mélyebbé válik, mint amit az adott viszonyrendszer megengedne. A felelősség mindig a felnőtté.
Schell Judit mindhárom gyerekével megbeszélte, hogy ha hasonló történik velük, merjenek szólni. Neki is és akár annak a felnőttnek is, aki szerintük nem megfelelően közeledik hozzájuk.
A Szép csendben rendezője Nagy Zoltán, ez az első nagyjátékfilmje. A forgatókönyv a zágrábi filmfesztiválon elnyerte a MyFirst Script workshop fődíját.
A főszereplő Dávidot a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója, Major Erik alakítja, a 13 éves Nórit az első filmszerepében debütáló Bognár Lulu, Dávid barátait pedig Lengyel Benjámin és Antóci Dorottya (mindketten az SZFE színészhallgatói) játsszák.
A hatvanéves karmester, Frici bá szerepében a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója látható, Nóri édesanyját a Jászai Mari-díjas Szamosi Zsófia alakítja, aki szerepelt az Egy nap, a Mindenki és A martfűi rém című filmekben is.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- szexuális zaklatás