Az RTL Klub sztárja egy évvel a válása után újra megházasodik - Már az esküvő időpontját is kitűzték

Sárközi Ákos és kedvese eredetileg márciusban keltek volna egybe.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sárközi Ákos az RTL Klubon futó A Konyhafőnök című műsor zsűritagjaként lett ismert. A sztárséf 2018 januárjában költözött el egykori feleségétől, akivel húsz évig éltek együtt, de az elválás békésre sikerült szerencsére. Talán ő maga sem gondolta volna még akkor, hogy nem sokáig éli a szinglik életét, 2018. március 12-én ismerkedett meg Szegedi Éva festőművésszel, akit hét hónap járás után el is jegyzett. A március 12-i dátum fontos volt Sárközi Ákos életében, hiszen 2014-ben pont ezen a szép, tavaszi napon kapta meg a Michelin-csillagot, nem is csoda, hogy eredetileg most március 12-én szerette volna elvenni menyasszonyát, végül mégsem sikerült egybekelniük. Erről Sárközi Ákos a Best magazinnak vallott, és azt is elmesélte, hogy pontosan mikor és hol veszi el szerelmét.

Már két esküvői dátum is meghiúsult

Mivel a népszerű séf és kedvese nem tudták március 12-én összekötni az életüket, pár héttel arrébb tűzték ki az időpontot, március 30. volt a másik dátum, végül ekkor is halasztani kellett a lagzit.

- Folynak A Konyhafőnök munkálatai, Évának áprilisban kiállítása lesz, gőzerővel dolgozik a képeken. Én a szervezésben segítek neki, ez volt a karácsonyi ajándékom. Átrágtuk, megbeszéltük, és, bár voltak olyan napok, amikor úgy gondoltuk, csak menjünk be az anyakönyvvezetőhöz, mégis inkább júniusra toltuk a házasságkötésünket - magyarázta a lapnak.

Hozzátette, kicsit nehezen élte meg, hogy kétszer is el kellett halasztani az esküvőjüket, mégis szeretné, ha a nagy napjuk tökéletesen zajlana, emiatt pedig szerinte megérte meghozni ezt az áldozatot. A szervezéssel nagyon jól haladnak, szinte már mindent kipipálhatnak a listáról, egyedül Szegedi Éva nem találta még meg a tökéletes menyasszonyi ruhát. A szerelmesek egy nagyon romantikus helyszínt választottak, ahol majd kimondják a boldogító igent. Tihanyban, egy hajón rendezik meg a ceremóniát. Remélik, hogy az időjárás is tökéletes lesz azon a napon.

Egyelőre még nem tudják, hol töltik a nászutat. Szóba jött már a Seychelle-szigetek és Srí Lanka is, ám Sárközi Ákos azon is gondolkodott, hogy meglepi a kedvesét, és majd csak a repülőtéren árulja el neki, hol töltik el a mézesheteket.

2018-ban ezek a sztárok mondták ki a boldogító igent

Képes összeállításunkban megnézheted, mely sztárok házasodtak össze tavaly.

A magyar színésznő titokban férjhez ment 16 évvel fiatalabb kollégájához - 2018 sztáresküvői fotókon

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük