Sári Évi überszexi fürdőruhába bújt - 40 fölött is hódít telt idomaival

Sári Évi vérforraló fürdőruhába bújt.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sári Évi nevét 2001-ben a Splash szexi énekesnőjeként ismerte meg az ország. Az együttes nevéhez olyan slágerek kötődnek, mint a Tedd fel a kezed!, a Gyere, szeress vagy a Szabadon. A szőke bombázó szeptember elején lesz 42 éves, és még mindig nagyon dögös.

Sári Évi műsorvezetőként is kipróbálhatta magát. 2003-ban a TV2 Tripla vagy Semmi című műsorát vezette fél évig, 2005 és 2008 között pedig a VIVA műsorvezetője volt. 2008-ban az M1 A Társulat című tehetségkutatós szerepválogatójának a háziasszonya volt.

2009-ben megkapta a Vámpírok bálja című musicalben Magda szerepét, ezt követően ismét a színház vette át a főszerepet az életében. Szerepelt az ApácaShow, a Macskák, a Queen-musical: We Will Rock You vagy a Mamma Mia című zenés darabokban. Tavaly a Sztárban Sztár hatodik évadának versenyzőjeként láthatták a tévénézők.  

A zenés darabok megkövetelik az embertől, hogy ne csak a hangja, de a kondíciója is kifogástalan legyen. Gyerekként duci volt, hízékony alkat, ráadásul alacsony termete miatt rögtön meglátszik rajta egy-két kiló felesleg, ezért nagyon odafigyel arra, mit eszik. Rendszeresen sportol, fut, jógázik vagy TRX-ezik, edzőterembe is jár, valamint otthon is edz. 

sari-evi-furdoruha
Fotó: Instagram/Sári Évi

Az egészséges és sportos életmód meg is látszik alakján, fürdőruhás fotóján olyan szexi, hogy a kommentelők nem győzik dicsérni. Persze a fekete úszódressz bevállalós: a köldökig kivágott darab elöl és oldalt is fűzős, kiemeli a színésznő telt idomait.  

Liptai Claudia bikinis képei

A kommentelők közül sokan írták, hogy a tévés nagyon csinos, évről évre szuperebbül néz ki, nem öregszik, inkább mintha fiatalodna. Képes összeállításunkban megnézheted Liptai Claudia bikinis fotóit. 

Liptai Claudia bikinis fotói felrobbantották a netet - 46 évesen így néz ki

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük