Rúzsa Magdi és férje kézen fogva sétáltak ikreikkel: ilyen nagyok már a gyerekek
Rúzsa Magdiról és családjáról egész alakos fotó készül. Jól látszik rajta, hogy a gyerekek milyen sokat nőttek.

Rúzsa Magdi és férje anyák napjának hétvégéjén úgy döntöttek, családi kirándulásra mennek. Nem is akármilyen helyet látogattak meg, megmutatták gyermekeiknek gyerekkoruk egy fontos helyszínét.
Már jártak így ötösben Újvidéken. Novemberben még babakocsikkal barangolták be Szerbiát, fél évvel később Keve, Lujzi és Zalán már totyogva sétáltak szüleikkel kézen fogva.
Rúzsa Magdi férje és gyerekei
Igazi kuriózum ez az egész alakos fotó, nemcsak azért, mert Vilmos csak nagyon ritkán látható az énekesnő képein, hanem azért is, mert ez az első olyan felvétel, amelyen a gyerkőcöket álló helyzetben láthatjuk.
A hátulról elkapott, egész alakos képen jól látszik, a gyerekek milyen nagyok már: az egész összhatás végtelen meghittséget áraszt, ahogy a család mezítláb áll a homokban Krivajban a Horgász-szigeten.
Mindezt Rúzsa Magdi bejegyzése teszi még érzelmesebbé: gyerekkorából idézett fel egy emléket, hogy annak idején elvágyódott erről a tájról, de mára könnyes szemmel, elcsukló hangon mutatja gyerkőceinek, hol nőtt fel.
Nézd meg Rúzsa Magdi ikreit piacozás közben is!
Rúzsa Magdi gyerekei mindig nagy sikert aratnak az Instagramon: a követők körében aratott az a felvétel is, amin a kicsik együtt piacoztak édesanyjukkal.
Rúzsa Magdi hármas ikreivel piacozott: fotója lájkcunamit kapott az Instán
Rúzsa Magdi hármas ikrei a színes, piaci standokat szemlélték meg a hétvégén.
ElolvasomCover-fotó: TV2/Tények Plusz
OLVASD EL EZT IS!