Rudolf Péter annyira meghízott, hogy nem ismerték fel a díjátadón
Rudolf Péter számára díjat hozott a szerep és a tízkilós hízás.
Nem ritka, hogy a színészek egy szerep kedvéért drasztikusan lefogynak, vagy látványosan meghíznak. Az utóbbi mondható el Rudolf Péterről is, akit a magyar Oscarnak nevezett 3. Magyar Filmdíj gálaestjén, március 11-én a legjobb férfi főszereplő díjával tüntettek ki az 1945 című filmben nyújtott alakításáért.
Maga az 58 éves színész vetette fel a rendezőnek, Török Ferencnek és Ragályi Elemér operatőrnek, hogy a hedonista jegyző hiteles eljátszásáért híznia kellene. Tíz kiló súlyfelesleget szedett magára, amit a forgatás vége felé ismét elkezdett leadni. Az átalakulás olyan jól sikerült, hogy a 2017-es Berlinalén nem ismerték fel.
- Berlinben mellettem állt a filmben ugyancsak szerepet játszó feleségem, neki gratuláltak, és szorongatták a kezét, közben érdeklődtek, hogy én, aki mellette állok, milyen módon kapcsolódom a filmhez. Senki nem ismert fel, miután leadtam a filmhez felszedett tíz kiló súlyfelesleget. Amikor megtudták, persze, nagy volt a meglepetés - mesélte a Borsnak.
A fekete-fehér alkotás számos neves nemzetközi fesztiválon kiemelkedő sikerrel szerepelt: közönségdíjat nyert a Berlinalén, Miamiban, Washingtonban és a budapesti Titanicon is. A hollandiai Vlissingenben a fődíjat, a jeruzsálemi filmfesztiválon a Yad Vashem-díját nyerte el. A legújabb, varsói trófeákkal együtt az 1945 című magyar történelmi film immár 14 nemzetközi elismerésben részesült. A Varsói Zsidó Filmfesztiválról Rudolf Péter a legjobb színész, Szántó T. Gábor és Török Ferenc pedig a legjobb forgatókönyv díját hozta haza, sőt, a fesztivál közönségdíját is az 1945 kapta.
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész Sándor Pál Vándorszínészek című filmjében is pocakosan, gyér hajzattal látható. A romantikus road movie március 6-i díszbemutatóján ugyancsak sokan meglepődhettek, Rudolf Péter mennyire megváltozott a szövegét megtanulni képtelen vándorszínész szerepe kedvéért.
Magyar színészlegendák az esti premieren - Ennyi sztárt egy helyen ritkán látni
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció