Rózsa György lánya gyönyörű nő lett - A 35 éves Csilláról dögös fotók készültek

Rózsa György örül, hogy Csilla lánya olyan hivatást talált, ami boldoggá teszi.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Rózsa György egy szem lánya vonzó nő lett. A 35 éves Rózsa Csilla a mozgás szeretetét édesanyjától örökölte. A mindössze 39 évesen, rákban elhunyt Kanyó Éva egykori válogatott, sokszoros magyar bajnok tornásznő kecses volt, és gyönyörű. Ugyanez mondható el a lányáról is, aki évekig balettozott, négy éve viszont már rúdtáncoktatóként tevékenykedik. 

Rózsa Csilla lánya szerint a rúdtáncsportot még ma is sok előítélet övezi, de azért egyre többen ismerik el, milyen kemény sport, ami minden izomcsoportot igénybe vesz, és erősít. Ugyan kevés ruha van rajtuk, de azok nem kihívóak, egyetlen céljuk, hogy a test jól tudjon tapadni a rúdra, és kevés legyen a baleset. 

- Négy éve nyílt a rúdtáncstúdióm, ahol magam is gyakorolok és oktatok. Bár az egész életem a táncról szólt, idén nyáron nagyon meghíztam. Imádok enni, főleg a strandon, bármilyen finomságot. Nehéz mértéket tartanom, meg kell tanulnom normálisan enni. Jó úton haladok, most ketogéndiétát tartok. Tulajdonképpen a fogyásomat ünnepeltem ezekkel a képekkel - árulta el a Borsnak Rózsa György lánya, akiről dögös képek készültek. 

A hetvenéves tévés legenda örül annak, hogy a lánya olyasmit csinál, amiben örömét leli. A napilapnak azt mondta, ő mindig büszkén nézte a lányát a színpadon.  

- Egész életemben a szép nők bűvöletében éltem, örülök, hogy Csilla egy közülük. Szerettem látni, ahogy a színpadon táncol, és most sincs ez másként a rúdtánccal. Persze könnyen lehet, hogy valaki azért jár ilyen edzésre, hogy tessen a párjának az ott elsajátított mozdulatokkal, de azért ez a sport már régen sokkal több, mint a bárok füstös világa és a tiszta szexőrület - nyilatkozta Rózsa György.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

Ezt is szeretjük