Rózsa György 25 év után eladja medencés budai villáját: ezért kénytelen megválni tőle

Rózsa György a balesete után úgy döntött, megválik a családi háztól, és kisebb ingatlanba költözik.

Rózsa György 25 évvel ezelőtt költözött be családjával medencés budai villájába, amitől most kénytelen megválni. 

A családi ház nagy is egy ember számára, emellett a 74 éves sztár a júliusi combnyaktörését követően már nem tud úgy mozogni és lépcsőn közlekedni, mint a balesete előtt. 

Rózsa György eladja házát 

A legendás tévést a balesete után megműtötték, másfél hónapot kórházban töltött, otthon pedig lánya egy speciális kórházi ágyat állíttatott fel számára a nappaliban, amit október közepén elvisznek ugyan, de Rózsa György már nem tud a régi szobájába vezető lépcsőn olyan könnyedén feljutni, mint korábban. Nemcsak az emeletre megy fel nehezen, hanem lefelé, a garázsba is. 

rozsa-gyorgy
Fotó: RTL Klub/Reggeli

- Ha terhelem a bal lábamat, fáj a térdem és a bokám is… Ez gyorsította fel azt a döntésemet, amit már évek óta fontolgatok, ahogy 75 körül leszek, eladom, kiadom a házamat, és veszek vagy bérlek egy egyszintes lakást. Jövő tavasszal meg kell ejtenem. Olyan egyszerűnek tűnő dolgok is nehezebben mennek, mint például a kertünkben lévő medencébe a ki- és bejutás - árulta el a Borsnak

- 25 évvel ezelőtt költöztünk ide, rá négy évre ment el a feleségem. Amióta nincs Évi, nem különösebben ragaszkodom az ingatlanhoz. A lányom is elköltözött, nagy lett egymagamnak. De nem szomorkodom. 

A cikk az ajánló után folytatódik

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat. 

Biztosítsd be a helyed most!

Promóció

Rózsa György életében nem az otthona kisebbre és földszintesre cserélése az egyetlen változás: az október 7-én ünnepelt születésnapján nemcsak egy évvel lett idősebb, hanem azt is érzi, hogy az élete már sosem lesz a régi, a nagyobb utazásokról, hosszú sétákról is le kell mondania. 

- Azok a dolgok, amiket eddig nagyon szerettem, valószínűleg kiesnek az életemből. A hatalmas sétákról, nagy bolyongásokról, a külföldi utazásokról le kell mondanom. Még nem próbáltam ki, hogy mennyit bírok egyhuzamban vezetni, bár visszaültem az autóba, de csak rövidebb távokat mentem a városban.

Oszvald Marika nyaralója

A színésznő gödöllői nyaralójában kollégáit is gyakran vendégül látta egy-egy medencés partin. Általában áprilisban költözik ki, és novemberig marad kutyáival és macskáival. Egy zöld oázis közepén áll a kétemeletes ház: virágok, dísz- és gyümölcsfák, örökzöldek és veteményes is található a telken. 

Ámulunk Oszvald Marika gödöllői nyaralóján - Hatalmas kertjébe medencét is építettek

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük