Végre kiderült, ki lesz Bochkor Gábor új műsorvezető társa: lehullt a lepel
Ma reggel derült ki, ki ül be Lovász László helyére a Retro Rádió reggeli műsorában.
Hosszas találgatás után most kiderült, ki lesz a Retro Rádió új műsorvezetője Bochkor Gábor mellett.
Retro Rádió új műsorvezetője
Hosszú hetek találgatásai után pont került a találgatások végére, megvan, ki ül be Bochkor Gábor mellé a Retro Rádió reggeli műsorába. A bejelentés azért is számít mérföldkőnek, mert a rádiós legenda pályafutása során most először női társat választott maga mellé.
A változásra azért volt szükség, mert január végén lezárult egy korszak, öt év után távozott a műsorból Lovász László, aki a Dumaszínház kreatív igazgatójaként folytatja karrierjét. A hallgatók azóta izgatottan várták, ki érkezik a helyére a csapatba.
A válasz most megszületett, az új műsorvezetőtárs nem más, mint Risztov Éva olimpiai bajnok úszó. A sportoló március 2-án hallható majd először a Retro Rádióban, addig még a Nemzeti Sportrádió munkatársaként dolgozik. A nagy hírt hétfő reggel élő adásban, telefonon jelentették be.
Bochkor és Risztov kapcsolata nem új keletű, az egykori úszó rendszeresen feltűnt a #Bochkor című műsorban, amely az ATV képernyőjén futott, de a közös munka az évek során barátsággá is érett.
Az olimpiai bajnok a Borsnak arról is beszélt, hogy számára a hajnali kelés nem jelent kihívást, hiszen sportolóként már gyerekkora óta a korai ébredéshez szokott. A rádiózás világához pedig érzelmileg is kötődik, a Bumerángon nőtt fel, így különleges érzés számára, hogy most a legendás műsorvezető oldalán dolgozhat.
Végre kiderült, miért hagyta ott Bochkort Lovász László: nyomós oka volt rá
Lovász László elmondta, miért távozott Bochkor Gáborék reggeli műsorából.
ElolvasomCover-fotó: Profimedia
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
















