Friss: Rékasi Károly családja így nyilatkozott a színész mai műtétjéről

Rékasi Károlyt ma ismét meg kellett műteni, állapotáról ezek a legfrissebb hírek.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Rékasi Károlyt a mai napon a Honvéd kórházban megműtötték, mivel a tavaly nyári motorbalesetéből származó sérülései nem megfelelő ütemben gyógyultak - olvasható az RTL Klub sajtóközleményében.

A színész lábában a baleset során úgynevezett romos törés keletkezett. A sérült csontoknál nem indult meg a csontképződés, ami indokolttá tette a mai műtétet.

Ismét megműtötték Rékasi Károlyt

A beavatkozás során ismét felnyitották a színész combját, a törött csontrészek közti hiányt csontforgáccsal pótolták, amely ösztönzi a csontok növekedését, mindezt fémekkel rögzítették.

A család által közölt információk szerint a több órás beavatkozás jól sikerült, a színész jelenleg lábadozik, állapota kielégítő, egyelőre nem terhelheti a sérült végtagot, most a fekvés és mértékkel az ülés engedélyezett számára, az állapotától függően pedig pár napon belül megkezdheti a rehabilitációt is.

Múlt pénteken derült ki, hogy szükséges egy újabb beavatkozás, ami Rékasi Károly színházi szerepeire és a Barátok közt forgatására is hatással van. A színész eddigi gyógyulási folyamata és rehabilitációja nem okozott fennakadást a sorozat történetvezetésében, de a mostani váratlan helyzet már igen.

- Gőzerővel dolgozunk azon, hogy megoldjuk ezt a szituációt, de az idő rövidsége miatt még nincs végleges döntés az alternatívákról. Reméljük, hogy Karcsi mihamarabb felgyógyul, és ismét velünk forgathat - mondta Rozgonyi Ádám, a Barátok közt kreatív producere.
 

2 ismert színésszel erősít a Barátok közt! Képeken az új szereplők

Nézegess képeket!

Elolvasom

Fotó: RTL Klub/Klinszky Gábor, Nagy Botond

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük