Rátonyi Hajni színésznő falatnyi alsóneműben – Fiatalon szoborszerű teste volt
Az Abigél színésznője, a 64 éves Rátonyi Hajni így nézett ki fiatalon.
A legendás Rátonyi Róbert egy szem lánya, Rátonyi Hajni nagyon fiatalon beleszeretett a színpad varázslatos világába, kilencéves korában már édesapjával külföldi turnékon vett részt, és több közös daluk született, például az Ígérem, jó leszek vagy a Telefonon át. Fiatal színésznőként akkor ismerte meg az ország, amikor eljátszotta az 1978-as, Abigél című sorozatban az egyik matulás lányt, Murait. A színésznő ekkor 22 éves volt.
A június 10-én 64. születésnapját ünneplő Rátonyi Hajni 1977-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, karrierje során rengeteg társulatnál dolgozott, például a Játékszínnél, a Thália Színháznál, a Soproni Petőfi Színháznál vagy a Vidám Színpadnál. Jelenleg szabadúszó, legutóbb Bajor Imre fia, Marci rövidfilmjében is játszott.
Rátonyi Hajnit nem nagyon láthattuk a pályafutása során lengén öltözve, legfeljebb a színpadon, de ott is nagyon ritkán. Pedig a színésznő tökéletes, szoborszerű testtel büszkélkedhetett akkoriban, amit az alábbi fotók is igazolnak. Nézd meg, milyen gyönyörű volt fiatalon a színésznő!
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- kovács istván
- sztár
Piros Ildikó 70 évesen is gyönyörű - Az Abigél szereplői így néznek ki ma
- kovács istván
- sztár














