Láttad már Rácz Jenő sármos apukáját? A séf tőle örökölte a vonásait
Rácz Jenőt nem csak külsőre lehet összetéveszteni az édesapjával, a beszédhangjuk is ugyanolyan.
Rácz Jenő hosszú utat járt be azelőtt, hogy a tévénézők 2018-ban megismerték A Konyhafőnök zsűritagjaként. A Csepeli Vendéglátó Szakközépiskolában kezdte gasztronómiai tanulmányait, majd külföldön folytatta a pályafutását.
Az Egyesült Királyságban, Dániában, Szingapúrban és Sanghajban is dolgozott, az ott töltött évek alatt küzdötte fel magát a szakma csúcsára: a Taian Table amelynek nyitásában séfként vett részt, fél éven belül Michelin-csillagot kapott.
Rácz Jenő ennyire hasonlít az édesapjára
A Konyhafőnök nézői pontosan tudják róla, számára a főzés művészet, az ételek műalkotásként jelennek meg az általa készített tányérokon. Ezen a téren volt kitől örökölnie a kreativitást, édesapja idősebb Rácz Jenő festőművészként is dolgozik.
Másban is a sármos apukára ütött, elég csak megpillantani az arcukat, máris egyértelmű a köztük lévő hasonlóság: ugyanaz a kedves mosoly terül el az arcukon, és a szemük színe is megegyezik. Rácz Jenő szerettei szerencsésnek mondhatják magukat, hiszen általa gyakran kóstolhatnak meg finomabbnál finomabb fogásokat. A szakács az Instagramon legutóbb azt mutatta meg a követőinek, amikor apukájának egy gesztenyés desszertkülönlegességet mutatott be.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A szívmelengető videót rengetegen lájkolták, és sok komment is érkezett. A hozzászólók imádták az apai reakciót, látszott, mennyire elkápráztatta, milyen istenit alkotott a fia. Mások azt jegyezték meg, hogy nem csak a külsejükben van egyezés, a hangjuk is szinte ugyanolyan.
Rácz Jenő hamarosan maga is apai örömök elé néz. Feleségével, Gyuricza Dórával november elején egy ultrahangfotóval tudatták a nagyvilággal, hogy szülők lesznek. A babavárásról és arról, hogy készülnek a gyereknevelésre, a Fókusznak meséltek.
- Az ember lát példákat, tudja, hogy milyen nem akar lenni, ez egy jó dolog. Az, hogy milyen lesz, az mindig formálódik. Sok ember eltervezi, hogy milyen szülő lesz, aztán dől az egész rendszer. Én azt gondolom, jó szülők leszünk majd, következetesek - mesélte Rácz Jenő, kedvese pedig hozzátette, szerinte ő lesz a szigorúbb, férje pedig az engedékenyebb.
Rácz Jenő felesége az MTV-gálán
Rácz Jenő várandós felesége, Gyuricza Dóra nagyon szexi összeállításban ment az MTV-gálára: egy fekete nadrág-blézer kombinációt húzott fel, ami alá melltartót sem vett fel. A kommentelők szerint nagyon dögös volt a mellvillantós ruhában.
Rácz Jenő várandós felesége az MTV-gálán: Dóri szexin kivágott ruhát húzott
MTV EMA díjátadó gálának november 14-én Budapest adott otthont, a nagyszabású show-ra Rácz Jenő és várandós felesége is kíváncsi volt.
Elolvasom