22 évesen rákos lett - Addig a magyar modellek irigyelt életét élte
Rábaközi Andrea sokáig nem beszélt rákos betegségéről, mert nem akarta, hogy sajnálják.
Rábaközi Andrea szakácstanulóból lett modell a nyolcvanas években, és, bár sosem készült erre a pályára, hamar keresett manökenné vált, sorra találták meg a különböző munkák, még külföldről is kapott felkéréseket. A nyolcvanas évek keresett modellje hiszi, hogy mindannyiunk sorsa meg van írva, mindenki olyan tapasztalatot él meg, amilyet a sors szán neki. Erről és rákos betegségéről mesélt a FEM3 Café Joshi, a legjobb barát című műsorában.
Elmondása szerint sosem akart reflektorfénybe kerülni, úgy érzi, ajándékként kapta, akárcsak a betegségét, amit át kellett élnie, mert meg volt írva a sorsában. A modellek irigyelt életét élte, amikor 22 éves korában méhnyakrákot diagnosztizáltak nála. Szerinte hit kellett a gyógyulásához, elsősorban az önmagába vetett hit.
- Eleve azt, hogy betegségtudat, kizártam, és úgy gondolom, úgy érzem, hogy ez sikerült. Egy-egy pillanatra engedtem meg magamnak, hogy elgyengüljek, volt, hogy ordítva. Amikor megkaptam az eredményt, ordítottam a kocsiban a piros lámpánál. De ezt is jó volt megélni és átélni.
Rábaközi Andrea szerint tehát a beteg hozzáállása rendkívül fontos, amikor szembe kell néznie a rákkal, mert csak így gyógyulhat meg. Erről 2011-ben mesélt D. Tóth Andrásnak a Fél kettő című műsorban.
Én hiszek abban, hogy a lélek betegíti meg a szervezetet, ezt pszichésen produkáljuk, így hát kutya kötelességünk meggyógyulni.
A családtagjain kívül senkinek sem beszélt a rákkal való küzdelméről, mert el akarta kerülni az emberek sajnálkozását - ez ugyanis csak erősíti valakiben a betegségtudatot.
Ötvenévesen is bombázó
Rábaközi Andrea két gyermek édesanyja, de alakja még ma is hibátlan. Pályája során számos címlapon, reklámban és naptárban láthattuk, de még ma is kap felkéréseket.
Ma 50 éves Rábaközi Andrea - A ’80-as évek modellje ma is igézően gyönyörű
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció