18 évvel fiatalabb R. Kárpáti Péter új szerelme - Feleségül is fogja venni
R. Kárpáti Péter nagyon szerelmes a párjába - erről a Mokkában mesélt.
R. Kárpáti Péter első házassága 2016-ban ért véget, a Barátok közt egykori sztárja azonban ma már ismét boldog párkapcsolatban él. A színész teljesen ki van virulva 18 évvel fiatalabb szerelme mellett, akivel nagyon komolyan gondolja a kapcsolatát, már a házasság is téma kettejük között. Erről a Mokka ma reggeli adásában vallott.
Az egész családja szereti a párját
Az 55 éves színészt Pachmann Péter és Mádai Vivien is megdicsérte, hogy mennyire jól néz ki, és bőven letagadhatna pár évet a korából. R. Kárpáti Péter ezt reagálta viccesen:
- Figyelj, akinek fiatal csaja van, muszáj, hogy fiatal maradjon. 18 év van közöttünk, úgyhogy abszolút fittnek kell lennem.
Elmondta, hogy kedvese egy nemzetközi cég ügyvezető helyettese, egyébként jogászként végzett. Akkora nagy boldogsággal mesélt az életéről és kedveséről, hogy Pachmann Péter megkérdezte, terveznek-e esküvőt? Erre határozott igent válaszolt a színész, akit édesanyja is nagyon támogat ebben.
- Édesanyám, amikor megismerte a páromat, a második mondata az volt nekem, hogy "na fiam, mikor lesz unoka?" - emlékezett vissza.
Nemcsak az édesanya, hanem R. Kárpáti két gyereke, Rebeka és András is bátorítja édesapját az esküvőre. Mindenki nagyon szereti a kedvesét, hamar befogadták őt a családba. Ráadásul szerelme nemcsak a színésszel, hanem annak gyerekeivel is nagyon szoros kapcsolatba került.
Ő a Barátok közt Nórájának férje
Képes összeállításunkban megnézheted, hogy néz ki Varga Izabella férje.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- magánélet
- sztár