"A nő legyen hátország, és fogja be a száját" - Polyák Lilla szerint hihetetlen az 50-es évek nőképe

Budapestre érkezik a Patricia Resnick és Dolly Parton nevével fémjelzett 9-től 5-ig című musical. A fülbemászó slágerek és lélegzetelállító koreográfia édes máza komoly mondanivalót takar. A magát mindenkinél többre tartó Franklin Hart mélyen lenézi a nőket. Véleményét nem rejti véka alá, sportot űz a nők megalázásából. Violet, Doralee és Judy hosszan tűri az állandó megaláztatást, mígnem egy napon fellázadnak.

A verbális agressziótól az erőszakig, a feminizmustól a megcsalásig akad komoly téma bőven, erről beszélgettünk Polyák Lillával, aki Violetként bátran a sarkára áll, és kiáll nőtársaiért. 

Talán a Te szempontodból a feminizmus, a női emancipáció a legfontosabb kulcsszó ebben az előadásban. Milyen emlékeket idéznek Benned ezek a fogalmak?

Polyák Lilla: A nyolcvanas években még cseperedtem, még gyerekként éltem meg azt az időszakot, amiben az előadás játszódik. Az én felnőttkorom a rendszerváltás után kezdődik, és csak az édesanyámon láttam, de a női emancipáció folyamatosan jelen lévő probléma, és még most sem fejeződött be. Úgy csinálunk, mintha ezzel már megvolnánk, de szerintem ez nem igaz. Folyamatosan változik, alakul, az elmúlt évtizedekben nagyon sokat változott a nők megítélése.

Nemrég mutatott Máté, a férjem egy kis tanácsadó könyvet - nem tudom, hol találta - az ötvenes évekből. Talán „A háziasszonyok kézikönyve” volt a címe, és konkrétan az volt benne leírva, hogy - mondom, ötvenes évek, Magyarország - szeresd és tiszteld a férjedet. Ezt azzal tudod a legjobban kimutatni, ha hazajön este fáradtan a munkából, akkor te csinos vagy és illatos, kész a vacsora, és nem beszélsz, mert a te problémáid biztos, hogy sokkal kevésbé fontosak, mint az övé. Hagyd, hogy kipihenje magát, hagyd, hogy ha beszélni van kedve, elmesélhesse a gondjait, ha nincs kedve, akkor ne kelljen beszélnie, és hogyha esetleg a haverokkal van kedve menni bulizni, akkor Te legyél toleráns ezzel, mert minden, amit ő csinál, az sokkal fontosabb, mint amit Te az egész életedben létre tudsz hozni. Magyarul, legyél mindenben hátország, és fogd be a szád. És ez teljesen normális volt az ötvenes években. Pont azon gondolkodtam, hogy azért - ez inkább a nagymamám kézikönyve lehetett volna - nagyon durva, hogy egy fél évszázad alatt ez mennyit változott. 

Ugyanakkor cseperedtünk. Az én anyukám egyenrangú fél volt már a nyolcvanas években is, a Te mintád milyen? 

Polyák Lilla: Nekem diplomás felső vezető volt mindkét szülőm, és ott az egyetlen konfliktusforrást maximum az jelenthette, hogy éppen melyiküknek van magasabb pozíciója az adott cégnél. Természetesen, teljesen egyenrangúak voltak. Aztán én nagyon korán elveszítettem az édesapámat, 11 éves voltam, amikor meghalt. Utána viszont láttam az édesanyámat beleállni abba, hogy akkor rendben van: egyedülálló nőként is felnevelünk két gyereket, és elviszünk egy családot a hátunkon.

Violet is hasonló helyzetben van, ahogy én magam is megéltem ezt a helyzetet: túl vagyok egy váláson. Én is kipróbáltam, ha viszonylag rövid ideig is, hogy milyen egyedül nevelni két gyereket. Szerencsére most már ők újra egy családban élnek, de az édesanyám végigcsinálta azt, amit ez a szerep csinál: özvegyként nevelt fel minket, két gyereket, tartott el bennünket, és dolgozott, és Superwomanként kellett helytállnia. 

A pálya, amit választottál, is harcos. Nem érzed, hogy néha belefáradsz? 

Polyák Lilla: Hogyha nem szeretném rajongva a hivatásomat - ez nem szakma, hanem szerelem -, akkor már biztosan beleőrültem volna, vagy feladtam volna, vagy arrébb álltam volna. Nem volt más választásom, mert gyerekkoromtól kezdve erre a pályára készültem, és ezzel együtt is nagyon sokszor érzem azt, hogy rettenetesen fáradt vagyok, és azt még többször, hogy nem jut elég idő a gyerekeimre, akiket pedig imádok, és minden percet velük szeretnék tölteni.

Azt is megtanultam, hogy hogyan kell úgy beosztani az időmet, hogy kvázi jusson is és maradjon is. Nagyon fogom most már a naptáramat, és a nagyon sok munka mellett beletuszkolom azokat a kis töltős időket, amiket a családommal tudok tölteni, hogy az mindenképpen meglegyen, mert tudom, hogy ha ott valami borul, akkor az összes többi is borulni fog. 

Te meg tudnál úgy harcolni egy pozícióért, ahogy azt Violet teszi? 

Polyák Lilla: Azt hiszem, hogy a karakter nem a pozícióért harcolt. Nem arról van szó, hogy itt egy olyan karrierista valakiről beszélgetünk, akinek mindennél többet jelent, hogy ő legyen a főnök. Ő a saját jogaiért harcol, és ha kapna egy rendes főnököt maga fölé, aki megbecsüli, akkor ez a helyzet sosem jut el idáig. Tulajdonképpen ő belesodródik abba, hogy a végén neki kell főnökké válnia, és ez nem másért van, csak és kizárólag azért, mert a hímsoviniszta, önző, egoista főnöke - aki egyébként a céget csak a maga hasznára vezetgeti - nem alkalmas arra, hogy felelősséget vállaljon egy csapatért, amiért viszont az én karakterem képes felelősséget vállalni.

Hogy Violet végül miként vívja meg harcát főnökével, és rátalál-e az új szerelem, az március 21-én kiderül a József Attila Színház legfrissebb bemutatóján.

Szereposztás

Violet: Polyák Lilla
Judy: Szinetár Dóra
Doralee: Korponay Zsófi
Franklin Hart: Zöld Csaba
Roz Keith: Kocsis Judit
Joe: Előd Álmos
Dwayne: Blahó Gergely
Dick: Horváth Sebestyén Sándor
Tinsworthy: Gazdag Tibor
Maria: Holczinger Szandra
Kathy: Molnár Janka
Margaret: Szucskó Noémi

• sztár
• józsef attila színház
• polyák lilla
• színház
• Hazai sztár