"Ez egy 40 év után felhevített tűzijáték" - Lux Ádám A gyertyák csonkig égnek főszerepében brillírozik

Lux Ádám A gyertyák csonkig égnek című Márai-darab főszerepében látható.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Lux Ádám számtalan budapesti és vidéki színházban játszott és játszik főszerepeket. A József Attila Színházban 2018. október 12-én bemutatott A gyertyák csonkig égnek című Márai-darabban is emlékezetes alakítást nyújt. 

Az 55 éves színész szerepátvétel után Henrik szerepében most mutatkozott be A gyertyák csonkig égnek című drámában. 

Szereted Márait? 

- Nagyon, habár van tartozásom vele szemben, mert kevés művét olvastam. A teljes napló volt az első - ez egyébként a nagyobbik bátyám legnagyobb kedvence -, a regények közül pedig a Gyertyák. Nagyon nagy élményt jelentett az olvasása. 

Gondoltad volna, hogy egyszer szembejön? 

- Nem. Ez kicsit sorsszerű, és másodszorra történt meg velem. Sok évvel ezelőtt olvastam A funtineli boszorkányt...,  és két évre rá bekerültem az előadásba. Itt ugyanez volt a helyzet. Abszolút nem gondoltam rá, hisz láttam a premiert is itt, a József Attila Színházban. Csiszár Imrével akkor egy másik darabban dolgoztam épp együtt, és kíváncsi voltam a Gyertyákra. 

lux-adam-nemcsak-karoly
Fotó: József Attila Színház/Kállai-Tóth Anett

Henrik és Konrád Márai regényében idősebb nálad és Nemcsák Károlynál. Hogyan tudsz estéről estére beleöregedni ebbe a szerepbe

- Én nagyon keveset próbáltam Imrével, hisz ez egy szerepátvétel volt, de szó esett arról, hogy itt nem a kor a fontos igazából. Az sokkal fontosabb, amit viszont korom szerint már én is nyugodtan megtehetek, hogy megmutassuk, hogy milyen az, ha egy ember negyven évig vár arra egy lesötétített szobában, a gondolatai és a könyvek közé merülve, hogy tisztázzon egy emberöltőnyivel korábbi eseményt. 

Ez egy szerelmi háromszög - ha úgy tetszik. Nagyon sok kérdést vet fel: ki kivel és hogyan volt őszinte, vagy éppen hogy csalta meg a másikat? Mi a nagyobb megcsalatás: az érzelmi vagy a fizikai? Mi a nagyobb megcsalatás: ha egy szerelmest, egy feleséget, vagy ha egy barátot csalok meg? Mi 10-15 évvel fiatalabbak vagyunk a megírtnál.

Csiszár Imre rendezői szándéka, hogy ne két öregember réveteg visszaemlékezése legyen az előadás, hanem két idős, de még élettől, indulattól fűtött embernek az élő vitája, összecsapása. Ez nem egy lejátszott játszma, hanem egy 40 év után felhevített tűzijáték. Borzasztóan izgalmas és aktuális kérdéseket feszeget, és ehhez jön Márai kifinomult, érzékeny stílusa. Márainál szóismétlésről szó nem lehet, holott ugyanazt a témát járjuk újra és újra körbe. Stilisztikailag igazi bravúrt hajt végre. Gyönyörű figyelni, hány és hányféleképpen fogalmazza meg ugyanazt. Játszani igazi öröm, de megtanulni pokoli nehéz volt. Annyi saját jellel van tele a példányom, hogy azt el sem tudom mondani. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ez a beszélgetés biztos megtörténik közöttük, vagy csak a tábornok képzeletében? 

- Ha válaszolnék, azzal titkokat árulnék el. A regényben megtörténik, maradjunk ennyiben. A színházban pedig egy nagyon érdekes koncepciót állított fel Imre ezzel kapcsolatban, de jöjjön el a néző, nézze meg, és döntse el!

Amikor készülsz egy szerepre: mennyire fejted fel a karakter előéletét?

- Maximálisan. Ebben Imre nagyon nagy segítségemre van. Emellett a regény rengeteg információt, így segítséget hordoz. Ráadásul én magam is ilyen iskolán nevelkedtem: Horvai István és Kapás Dezső osztályába jártam a Főiskolán. Ők kitaposták belőlünk, hogy minden kérdésre mindig tudjunk válaszolni. Soha semmit nem lehet általánosságban mondani. Abból jön az „általános színjátszás”, ami szitokszóval ért fel a Főiskolán, és a mostani rendezőnknél, Csiszár Imrénél is. Szóval, igyekszem én is mindenre választ adni magamban. 

lux-adam-a-gyertyak-csonkig-egnek
Fotó: József Attila Színház/Kállai-Tóth Anett

Még mindig szeretsz játszani? 

- Hogyne, akkor teljesedik ki igazán a színész, ha sokfélét tud játszani. Nemrég volt egy bemutatóm: Herczeg Ferenc Kék rókája, amiben az az érdekes és jópofa, hogy az alapproblematika ugyanaz, mint a Gyertyáknál. Van két férfi, nagyon jó barátok, és van egy harmadik személy, egy hölgy, a feleség. Itt is az ő hármójuk egymáshoz fűződő viszonya adja az alapkonfliktust. Abban a darabban is a férjet játszom. A különbség, hogy ugyan Herczeg Ferencnél is halálosan komoly a probléma, ő mégis hol játékosan, hol könnyedén, hol pedig nagyon drámaian ábrázolja azt a szerelmi háromszöget. Én örülök ennek a sokszínűségnek. Ahogy annak is, hogy tavasszal újra énekelhetek, hisz egy új musical egyik főszerepére készülök. 

Szerinted véletlen az, hogy milyen feladat talál meg? Magadat helyezed a karakterbe, vagy a karaktert keresed magadban? 

- Ez szereptől függ, de általában a karakter az első. Ott kell megtalálni a közös pontokat. Én nagyon szeretem a kihívásokat. Ha nagyon különbözünk egymástól, akkor bátran megyek az eredeti karakter után. Nagyon szeretem a szélsőséges szerepeket; a legközelebb mégis a lelki problémákkal küzdő figurák állnak hozzám. Ebbe tökéletesen beleillik A gyertyák csonkig égnek. A darab és benne Henrik szerepe az, amiért érdemes ezt a pályát választani.

A gyertyák csonkig égnek című darabot Csiszár Imre rendezte a József Attila Színházban. A díszletet szintén Csiszár Imre, a jelmezt Fehér Anna tervezte. Az előadás 2019. november 19-én, december 13-án és 29-én is telt házzal fut. Szabad jegyek a 2020. január 10-i és 21-i darabra vásárolhatóak >>

Szereposztás

Henrik, a tábornok: Lux Ádám

Konrád, valamikori barátja, százados: Nemcsák Károly

Nini, öreg dajka: Molnár Zsuzsanna

Krisztina: Holczinger Szandra

Vadász: Botár Endre

A Kisváros főszereplői egykor és ma

Az 1993-ban indult Kisváros az évtized egyik legsikeresebb sorozata volt, amely 2001-ben ért véget, mintegy kétszáz epizód után. Képes összeállításunkban megnézheted, hogy mennyit változtak a Kisváros szereplői a sorozat indulása óta. 

A Kisváros dögös bombázója volt - Tóth Auguszta 49 évesen így néz ki

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük