Pokorny Lia szexin dekoltált estélyibe bújt a premierre: sugárzóan szép volt a Nagykarácsony díszbemutatóján
A Nagykarácsony című romantikus vígjáték díszbemutatóján Pokorny Lia egyből magára vonta a figyelmet - képeken a film sztárjai.
2021. november 25-én kerül a mozikba az InterCom forgalmazásában a #Sohavégetnemérős rendezője, Tiszeker Dániel második nagyjátékfilmje, a Nagykarácsony című romantikus vígjáték. Harminc hivatásos tűzoltó és több mint hatvan színész - köztük 22 gyerekszereplő - vett részt az elkészítésében.
Az egyszerre szívet melengető, romantikus és humoros vígjátékában a főhős, Arnold a többszörösen kitüntetett tűzoltó, romantikus lánykérése balul sül el. Szerencsére az első magyar karácsonyi filmben bármilyen csoda megtörténhet, és végül látszólag össze nem illő párok is egymásra találhatnak.
Pokorny Lia és a Nagykarácsony sztárjai
Arnoldnak (Ötvös András) a veszély az élete, de most a szokásosnál is nagyobb kockázatot vállal. A lánglelkű tűzoltó, minden kollégája példaképe, karácsony előtt meg akarja kérni a barátnője (Rujder Vivien) kezét - nem is akármilyen körítéssel. A romantikus esemény azonban katasztrófába torkollik: nemcsak a szívét törik össze (ebben különleges szerep jutott Szabó Kimmel Tamásnak, aki egy Szabó Kimmel Tamás nevű filmsztárt alakít), hanem egy furcsa baleset hatására még tériszonyos is lesz.
Ennél nagyobb csapás nem érhet tűzoltót. Eddig életeket mentett, most egy karácsonyi vásárba száműzik egy gyermekelőadás tűzvédelmi ügyeletesének, ahol megismerkedik egy szuperlelkes tanító nénivel, Eszterrel.
Eleinte irtózik a vásártól, és minden idegesíti, de a lelkes készülődés lassan rádöbbenti: nem csupán a tériszonyát kell legyőznie, hogy új életet kezdhessen. Az első magyar karácsonyi filmben szerencsére bármilyen csoda megtörténhet: a tűzoltó legyűri félelmeit, és a körülötte felbukkanó többi furcsa, látszólag össze nem illő pár is egymásra talál. Hol történjen mindez, ha nem egy karácsonyi vásárban?
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A Nagykarácsonyban Ötvös András, Zsigmond Emőke, Pokorny Lia, Scherer Péter, Szabó Kimmel Tamás, Rujder Vivien, Csuja Imre, Szerednyey Béla, Mészáros Máté, Orosz Ákos és Hernádi Judit gondoskodnak a könnyed szórakozásról.
A romantikus vígjáték hétfő esti premierjén Pokorny Lia nem csak sugárzóan szép volt, visszafogottan szexi dekoltázsával is magára vonta a figyelmet. Képes összeállításunkban nem csak az ötvenéves színésznőt, hanem a Nagykarácsony többi sztárját is láthatod a díszbemutatóról.
- sztár
- nagykarácsony
- premier
- pokorny lia
- színésznő
- scherer péter
- zsigmond emőke
- rujder vivien
- szabó kimmel tamás
- orosz ákos
- Hazai sztár
OLVASD EL EZT IS!
- berki krisztián
- premier