Pirner Alma agya eldurrant: Geszler Dorottya ezzel akasztotta ki
Geszler Dorottya két olyan hibát vétett, ami után már Pirner Alma is kiakadt.
Tegnap elkezdődött A Konyhafőnök VIP-középdöntő, ahol a versenyzők csapatokban főznek. Az első napon először megfelelő előkészítés után rendelésre kellett szervírozniuk az ételeket ismert vendégeknek.
A második feladatban egy pultnyi édesség várt arra, hogy elkészítsék őket. A kék csapatnak nem volt egyszerű dolga, Pirner Alma be is pöccent Geszler Dorottyára.
Pirner Alma és Geszler Dorottya
A vendégeknek az első feladat végén a pirosak fogásai jöttek be jobban, ők kapták meg a pontot. A másodikban a kékek, Geszler Dorottya, Kármán Odett és Pirner Alma hátráltatást kaptak: a pirosak egyvalakit kiültethettek közülük a kispadra, aki ebben az időben csak a recepteket magolhatta, de nem segíthetett a csapattársainak. Odettre esett a választásuk.
A receptek ráadásul mindössze tíz percig lehetettek a lányoknál, és miután Zé elvette azokat, hamar kiderült, hogy Geszler Dorottya nem emlékszik a diós kosárka töltelékére. Pánikolva rohant társaihoz, akik nem igazán értették, hogy miért nem tudja, hiszen az egész receptből csak ezt kellett volna megjegyeznie, hiszen a linzert magától is tudta.
- Tény, hogy itt mindenki a saját süteményeiért vállalt felelősséget, Dorottya ment a hátsó pultba, hiszen azt mondta, ő a linzert jól megtudja csinálni. Azt hittem, tökéletes linzert fogunk látni - mondta a színfalak mögött Pirner Alma.
Geszler Dorottya a rúdtáncvilágbajnoktól kért segítséget, hogyan menjen tovább a krémmel, mert teljes black outja van, majd nem sokkal később Odett-től is ugyanezt kérte.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- A linzer tésztát fejből tudja, tehát a papírról egyetlenegy dolgot kellett volna megjegyezni: a diókrémet, és azt se sikerült.
Gondolkodtam magamban, hogy akkor ő mit nézett tíz percig?!
- Értem én a black outot, de nem biztos, hogy ez egy ilyen helyzetben elfogadható. Nyilván próbáltam menteni a helyzetet, elmagyaráztuk neki, hogyan is készül, mert azért ez nem atomfizika, már bocsánat!
Amikor ráadásul Geszler Dorottya arra kérte Pirner Almát, segítsen neki a linzerkosarakat megtölteni, ha van ideje, utóbbi azt vette észre, hogy valami szétrobbant a mikróban. Kiderült, az a tál tört el, amibe Geszler Dorottya csokoládét tett.
- A vége felé azért már kezdtem én is feszült lenni, mert ott áll valaki a mikrótól egy méterre, és egy perc alatt elfelejti, hogy betett valamit?! Ott már nekem is kicsit eldurrant az agyam - vallotta be Pirner Alma.
Pirner Alma anyja bikiniben
Pirner Alma és édesanyja bikiniben fotózkodtak az Instagramra. Az anya-lánya poszt láttán sokaknak leesett az álla, ugyanis a 67 éves Jodie igazi bombázó. A rúdtáncvilágbajnok és anyja a Bahamákon készítették a dögös felvételeket magukról.
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- geszler dorottya
Geszler Dorottya lánya férjhez ment: Laura ilyen meseszép menyasszony volt
- szépségkirálynő
- sztár