Ő Pindroch Csaba gyönyörű felesége: 22 éve imádja a színésznő Verebes Lindát
Pindroch Csaba és Verebes Linda házasságának a közös munka sem ártott, sőt csodás közös élményként élik meg.
Pindroch Csaba és Verebes Linda több mint két évtizede élnek harmonikus párkapcsolatban: 22 éve vannak együtt, 2006-ban kötötték össze hivatalosan az életüket. Három gyermekük született, Mira 2008-ban, Richárd 2014-ben, Patrik 2015-ben.
Házasságuknak a közös munka sem ártott, sőt: 2010 óta játsszák kétszereplős, Mr és Mrs című komédiájukat, amelyben a férfi és nő kapcsolatának örök dilemmáit járják körül.
Pindroch Csaba és Verebes Linda házassága
- A baráti társaságunkból senki sem tudta tartani a lépést. Az biztos, hogy nagyon jó, ahogyan élünk, nincs benne hűtlenség. Önmagában sem a férfi, sem a nő nem bonyolult. A kettejük kapcsolata bonyolult. Viták és meccsek természetesen nálunk is vannak, a csatákat mi is megvívjuk. Nincs titok - vigyázunk egymásra, és a Jóisten vigyáz ránk - nyilatkozta a 49 éves színész 2021 júniusában a Mandinernek.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A 41 éves Verebes Lindával a közös munkát is csodálatos utazásként élik meg, és ha éppen egy magánéleti mélypontban kell a közönség elé lépniük, a színpad ezen is segít, feloldja a hullámvölgyet.
- A kellemesnek a hasznossal való tökéletes keverése, minden színészházaspárt próbálok rábeszélni erre. Azokon a napokon, amikor előadás van, már három órával korábban elkezdünk készülődni, olyan, mintha bálba mennénk. Viszont amikor a színpadon állunk, nem férj és feleség vagyunk, hanem partnerek.
Képes összeállításunkban megnézheted, milyen szerelmes, közös fotót posztolt legutóbb Pindroch Csaba a feleségével.
OLVASD EL EZT IS!