Az ország ismert énekesnője volt - Takarítóként dolgozott az együttes feloszlása után
Péter Szabó Szilvia elárulta, mi volt az oka, hogy otthagyta a NOX együttest.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

A magyar népzenét modern elemekkel ötvöző NOX 2002 és 2009 között az egyik legnépszerűbb magyar együttes volt. Péter Szabó Szilvia az együttes énekesnőjeként hatszor kapott platinalemezt, 2005-ben énekelhetett az Eurovíziós Dalfesztiválon, BRAVO OTTO-, VIVA Comet- és Fonogram-díjat is kapott az együttessel, valamint számtalan telt házas koncerten léphetett fel. Aztán hirtelen hátat fordított a közönségnek, és eltűnt a nyilvánosság elől. 

A NOX felbomlása óta tíz év telet el, Péter Szabó Szilvia pedig úgy érezte, a rajongóknak még tartozik egy bocsánatkéréssel, tartozik egy magyarázattal. A Tények Pluszban elmesélte múltbéli döntésének okát. Azt mondta, azzal az érzéssel küszködött, hogy nem azt adja a rajongóinak, amit megérdemelnének. 

- Úgy jöttem le a színpadról, hogy gyűlöltem magamat azért, hogy az emberek úgy mentek haza, hogy becsaptam őket. Úgy érezték, hogy kaptak tőlem valamit, de tudtam, hogy nem azt kapták, amit adni tudok. Hiába voltunk fönt a csúcson, azt éreztem, ha nem megyek el, és nem kapom vissza a fényemet, akkor nem állhatok föl a színpadra, mert nem fair - vallotta be könnyeivel küszködve.  

peter-szabo-szilvia
Fotó: Facebook/Péter Szabó Szilvia

Az énekesnő egy szerelmi csalódás miatt hagyott hátra mindent. Akkori párja évekig a NOX menedzsere volt. Miután a férfi elhagyta, egészen Ausztráliáig menekült. Azt tervezte, öt hónapig marad, aztán hazajön, és folytatja a koncerteket. Már a repülőjegye is megvolt, de az élet mindent felülírt.

Egy hónappal a hazautazásom előtt kaptam egy telefont, hogy nem kell hazajönnöm, mert itt a vége.

Az öt hónapból így két év lett. Péter Szabó Szilvia nyelvet tanult, és esténként egy helyi bárban pultos volt, vagy takarított - volt, hogy éppen egy zenekar beállása közben. Ez a pofon a sorstól talán segített neki abban, hogy újra megtalálta önmagát: dalokat kezdett írni, és hazaköltözött. A szerelem is rátalált, párja a menedzsere is egyben. Kislányuk, Emma 2016 novemberében jött világra. A 36 éves énekesnő most úgy érzi, nagyon a helyén van. 

Bayer Friderika és az Eurovíziós Dalfesztivál magyar sztárjai

Bayer Friderika 1994-ben képviselte hazánkat az Eurovíziós Dalversenyen, ahol a megtisztelő negyedik helyet szerezte meg - azóta sem sikerült megelőznie őt egy magyar énekesnek sem. Képes összeállításunkban megnézheted a legjobb helyezéseket elért magyar énekeseket és énekesnőket!

Győzd le a saját korlátaidat - Alföldi Róbert a Femina Klubban

Az elégedett élethez vezető úton akadályok sorába ütközünk, és sokszor bele sem gondolunk, hogy számtalan esetben a belső, saját korlátaink felismerése és leküzdése jelenti a legnagyobb kihívást.

A november 15-i Femina Klub esten Szily Nóra és Alföldi Róbert segítenek megfejteni, hogy milyen tényezők állhatnak a siker útjában, hogyan boldoguljunk a kritikákkal és az esetleges kudarccal, és milyen technikákkal hozzuk ki a legjobbat önmagunkból.

Pontos részletek az estről itt olvashatók.

Jegyek kizárólag online érhetők el, korlátozott számban.

Időpont: 2021. november 15. 18 óra
Helyszín: József Attila Színház

Promóció

Ezt is szeretjük