Peller Mariannal hatszor szakított volt párja: egyszerre veszítette el munkáját és szerelmét is

Peller Mariann számára komoly mélypont volt, amikor egyszerre veszítette el a munkáját, és ért véget a párkapcsolata.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Peller Mariann jó példa arra, hogy akkor sem szabad feladni, ha úgy tűnik, az életünk több területén is összecsapnak a fejünk felett a hullámok. Egy ilyen helyzet arra is jó, hogy tiszta lappal kezdjünk mindent. 

A műsorvezető ma már mosolyogva emlékszik vissza arra az időszakra, amikor egyszerre veszítette el a munkáját, ért véget a párkapcsolata, és ezek miatt kissé kilátástalannak látta a helyzetét. 

Peller Mariann egyszerre veszítette el munkáját és párját

- 2010-ben történt, hogy összeomlott minden. Elvesztettem a munkámat, az akkori párom pedig hatodszor szakított velem. Kicsit nehezen, de akkor már megértettem, hogy vége, el kell engednem, pedig nagyon szerettem. Olyan volt, mintha mindent kihúznának a lábam alól - idézte fel a történteket a Sláger Reggelben Peller Mariann, aki mindvégig azt érezte, ez csak egy új kezdet. 

peller-mariann-radio
Fotó: Sláger FM

- Azt éreztem, hogy minden összejött, ugyanakkor mégis úgy voltam vele, a lelkem mélyén tudtam, hogy minden rendben lesz. Nagyon fura kettősség volt ez. Amikor azt érzed, hogy zokogsz, szenvedsz, minden összeomlik, és mégis... Emlékszem a pillanatra, amikor apukámmal beszéltem telefonon, és azt mondtam neki, hogy meg fogom oldani. Lesz új állásom, lesznek új munkáim, mindent meg fogok tudni oldani! - mondta a műsorvezető, akit az idő valóban igazolt. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

- Már azelőtt is jártam pszichológushoz, aki sokat segített, ő javasolta, hogy próbáljam ki a spirituális választechnikát is. Elővettem egy pakli angyalkártyát, és kihúztam azt a lapot, amin az állt, hogy "új társ várható, figyeld az embereket, akik a közeledbe kerülnek". Tulajdonképpen ez történt. 

peller-mariann
Fotó: RTL Magyarország/Bielik István

- Megérkezett az uram, aki egy munkalehetőséggel keresett meg. Munkakapcsolatnak indult, de több lett belőle. Így meglett az ember, a társ. Közben pedig bejött még három munka. Így néhány hónap múlva ott tartottunk, hogy kijöttem a gödörből - mesélte műsorvezetőinek, Pordán Petrának és Somogyi Zoltánnak.

Peller Mariann férje, Gyuri

Juni Györggyel 2012-ben álltak az oltár elé. A szerelmesek élete nem is lehetne idillibb, hiszen mindennapjaikat két lurkó színesíti. Idősebbik kisfiuk, Kornél 2013-ban látta meg a napvilágot, öccse pedig 2015-ben született.

Peller Mariann ritkán látott férjével szelfizett - 9 éve házasodtak össze

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük