Elhunyt Paudits Béla - Ma délután a kórházban érte a halál

Paudits Béla súlyos beteg volt, az intenzív osztályon hunyt el.

Paudits Béla meghalt

Ma délután elhunyt Paudits Béla, értesítette a Story magazint a Jászai Mari-díjas színész, énekes gondozója. A művész az utóbbi években betegségei miatt kórosan lefogyott, arra panaszkodott, hogy súlya a negyven kilót sem éri el. Gyomorbetegségben, gyógyíthatatlan gerincproblémában, szívbetegségben és érszűkületben szenvedett. Másfél hete stroke-ot kapott otthonában, ápolója azonnal hívta a mentőket, és kórházba szállították, az intenzív osztályon ápolták. Állapotáról nem nyilatkoztak, de egy szakember azt mondta, nem biztos, hogy a 68 éves színész felépül, az agyvérzés legyengült szervezete számára végzetes is lehet. 

Paudits Béla 1949. augusztus 19-én született Budapesten. Gyermekkorát felidézve egy interjúban azt mesélte, hogy hároméves koráig meg sem szólalt. Már gyermekként is törékeny testalkatú volt, édesanyja pedig sokáig próbálta visszatartani a színészi pályától. Volt, hogy megbukott a tanulmányaiban, de nem tartotta magát lustának, csupán arról volt szó akkoriban, hogy nem jött ki a tanárával, ezért kerülte az iskolát. Ez a "pauditsos" életszemlélete a későbbiekben is megmaradt. Nem állt be a sorba, különcként vállalta a nehézségeket a szakmában és a magánéletben egyaránt. 

1971-ben diplomázott a Színművészeti Főiskolán, ezt követően a József Attila Színházhoz szerződött. 1974-től 1984-ig a Madách Színház tagja volt, öt éven keresztül szabadfoglalkozású színművészként tevékenykedett, majd visszatért a Madách Színházba. 

MTI Kollányi Péter 2009 06 24  a Volt egyszer egy táncdalfesztiv
Fotó: Kollányi Péter / MTI

Számos tévésorozatban és játékfilmben szerepelt. Játszott a Macskákban - az Éjfél című dallal emlékezetes maradt -, Shakespeare Hamletjében, filmjei közül pedig kiemelkedik A közös bűn, a Végre, hétfő és a Sorstalanság. Jellegzetes hangját olyan mesékben hallhattuk, mint Süsü, a sárkány, a Jamie és a csodalámpa vagy a Pimpa. Színpadi szerepei mellett önálló estje is volt, a kilencvenes években két saját lemeze jelent meg.

Színészi pályáját Molnár Ferenc egyik darabjában kezdte, melyben Gobbi Hilda alakította a feleséget. A valódi ismertséget az akkoriban rendkívül sikeres Táncdalfesztivál hozta meg számára, ahol a döntőbe is bekerült olyan sztárok mellett, mint Zalatnay Sarolta vagy Koncz Zsuzsa. Az 1969-es fesztiválon nagy sikert aratott a Futok a pénzem után című dallal. Innen egyenes út vezetett a musicalek világába, a Madách Színházban játszotta a legtöbb szerepet.

Visszaemlékezéseiben mindig nagy szeretettel beszélt Psota Irénről, Bajor Imrével együtt jártak borozgatni. Zámbó Jimmy-vel sokáig szoros szakmai kapcsolatot ápolt.

Paudits Béla legismertebb slágerei voltak az Emlékszel, nyár volt vagy a Színarany a szívem. 

Munkássága elismeréseként 1993-ban Jászai Mari-díjat kapott. A színész azonban nem vette át a díjat, mint mondta, nem ért rá, állt a bál a nejével. Emiatt később meg kellett harcolnia azért, hogy az elismerés mellé járó havi 120 ezer forintos életjáradékot megkaphassa szerény nyugdíja mellé. Bár színészként a televízió képernyőjén keresztül ismertük meg az arcát, ő maga ritkán nézett tévét, jobban kedvelte a rádióműsorokat.

Paudits Béla nem titkolta, hogy komoly anyagi nehézségekkel küzdött, kevés nyugdíjából budai lakásának csak az egyik szobáját tudta fűteni télen. Betegségéről is mindig nyíltan beszélt, rendszeresen járt pszichiáterhez is, de korábban úgy nyilatkozott, a kedélyjavító gyógyszerek sem hozzák meg számára a várt eredményt. Műtétjére korábban jótékonysági gyűjtést szerveztek barátai, de Paudits Béla elutasította az operációt.

Magyar színművészek, akik 2017-ben hunytak el

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük