Kislányként ismertük meg a Megasztárban - Patai Anna gyönyörű nővé érett

Patai Anna idén ünnepli 19. születésnapját.

Patai Anna most
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A 2010-es Megasztár egyik legkedvesebb versenyzője Patai Anna volt, ugyanis ő volt a legfiatalabb a versenyzők között. Az akkor még csak 11 esztendős lány hamar be is lopta magát az ország szívébe, majd, mikor véget ért számára a verseny, utána sem adta fel az álmait, rendszeresen forgatott klipeket, és adott ki dalokat. 2014-ben óriási megtiszteltetés érte, hogy egy Japánban megrendezett nemzetközi énekversenyen második helyezett lett, a következő évben pedig újra indult a megmérettetésen, ekkor már ő lett a győztes.

Patai Anna gyönyörű nővé érett, augusztus 26-án ünnepli 19. születésnapját. Az ifjú szépségért biztos sok fiú rajong, ám a szíve már lassan három éve foglalt, boldog párkapcsolatban él focista szerelmével, Bencével. Nagyon komolyan veszi a munkáját, erről a FEM3 Caféban mesélt.

- Ha olyan munkáról beszélünk, amibe én belevágok, akkor számomra az nagyon fontos, hogy minden részletében szeretnék részt venni - magyarázta.

Hozzátette, eddigi karrierje alatt rengeteg tapasztalatot szerzett, ráadásul a színházi világba is belecsöppent, ám még van hová fejlődnie, és mindent megtesz annak érdekében, hogy egyre jobb énekesnő legyen.

Képes összeállításunkban megnézheted, mennyit változott az évek alatt Patai Anna.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük