Pásztor Anna megmutatta ritkán látott kislányát: Zoé 5 éves lett
Pásztor Anna kislánya, Zoé 2016. január 26-án született.
Pásztor Anna negyvenéves koráig várt, mire gyermeket vállat. Az énekesnő szerint nincs olyan, hogy alkalmas az idő az anyaságra. Minden ember más, ahogy a körülményeik is, így szerinte a belső hangra kell hallgatni.
Nem bánta meg, hogy első gyermeke, Benjámin bő egy héttel a 41. születésnapja előtt, 2013 novemberében jött a világra.
Pásztor Anna lánya
- Annyi történt, hogy leültem magammal, és megkérdeztem, na, Anna, mi legyen? Merre tovább 40 évesen? Idő van, nincs több mellébeszélés! Végiggondoltam az életemet. Ha így folytatom, idővel öregedő rocksztár leszek gyerekek nélkül, s majd egyre jobban erőlködöm, hogy bizonyítsak magamnak, hogy minden rendben, teljes az életem. Arra jutottam: amúgy is megéltem már négy ember életét, így belevágok - mesélte 2020 januárjában Sal Endrének a Mandiner oldalán.
Második gyermeke, Zoé 2016. január 26-án született meg. Két héttel a szülés után ajándék kisbabának nevezte a kislányát, az ugyanis nagyon jól evett és aludt, míg az akkor két és fél éves bátyja kétszer-háromszor kelt éjszaka, az elején pedig tíznél is többször, így az édesanyja nem sokat aludt mellette.
A kislánya tegnap ünnepelte az ötödik születésnapját, ebből az alkalomból a 48 éves sztár egy fotómontázzsal köszöntötte fel az Instagram-oldalán.
Pásztor Anna szerint nincs ideális idő a gyermekvállalásra, és szerinte manapság ötgyerekes anyukaként is lehet valaki világsztár, nincsenek általános érvényű szabályok.
- Szerintem ez a legbelsőnk ügye. Semmi külső hatás, sem anyagiak, sem a támogatás nem szólhat bele, sem a kényszer vagy a család vagy az „így szokás” tudata abba, hogy vállaljunk gyereket. Főleg most, a XXI. században, amikor kihúzódtak az emberek feladatainak határai - mondta a Családhálónak 2016-ban.
Judy és lánya, Maja
A sztárcsemete 2020 decemberében töltötte be a kilencedik életévét, így már harmadik osztályos az általános iskolában. Bár édesanyja az Instagram-oldalán csak elvétve posztol róla, időnként meglepi a követőit anya-lánya fotókkal vagy szelfikkel.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- sarka kata