Már 66 évesek - Pap Rita és Bodnár Attila így él most
Pap Rita és Bodnár Attila, a ’90-es évek sztárjai jó ideje Ausztriában élnek.
Pap Rita neve akkor vált ismertté, amikor a Hét forró éjszakán című dalával előadói díjat nyert az 1988-as Interpop Fesztiválon, de legnagyobb sikereit férjével, Bodnár Attilával aratta.
Számos gyereklemezt készítettek: a Kuckó mackó, a Csovi-csovi Jasper, a Hápi kacsa című dalokat szinte mindenki ismeri, aki a ’90-es években volt gyerek. A dalokat saját csemetéik, Fanni és Krisztián ihlették. A kutyájuk volt Jasper, a macskájuk Pamacs, Fannika pedig Miss Pipi, mert pipiskedve kezdett el táncolni.
- Jártuk a diszkókat abban az időben, amikor a Kuckó Mackó kijött, és két hónap sem telt el, a diszkók közönsége is ordította a szövegét. Egymásra néztünk, hogy te Jóisten! Ezek most cikiznek? És kiderült, hogy nem - mesélte az énekesnő 2016-ban az RTL Klub Fókusz című műsorában.
A házaspár 14 évvel ezelőtt Ausztriába költözött, ahol határ menti osztrák falvakba járnak fellépni. 2002-től úgy érezték, itthon nehezen boldogulnak, ezért gyerekeik érdekeit is szem előtt tartva két évvel később úgy döntöttek, elhagyják az országot. 35 kilométerre laknak a magyar határtól, egy olyan településen, ami egykor Magyarországhoz tartozott.
- Elsősorban a gyerekeink miatt döntöttünk úgy, hogy külföldön próbálunk szerencsét. Nekik hátha könnyebb dolguk és több lehetőségük lesz kint, és meg akartunk mutatni nekik egy más világot. Bejöttek a számításaink, de a mai napig hazajárunk koncertezni a gyerekműsorunkkal és felnőtt műsorunkkal egyaránt, és falunapokon, egyéb rendezvényeken vegyes műsort adunk, popslágereinket most is szereti a közönség - mesélték 2018 augusztusában a Kiskegyednek.
23 éves lányuk, Fanni énekel, táncol, fotózik, 25 éves fiuk, Krisztián pedig építészmérnöknek tanul, és imád sportolni, kerékpárversenyző.
Pap Rita 2018 augusztusában, Bodnár Attila pedig december közepén ünnepelte a 66. születésnapját. Már 33 éve házasok, és annak ellenére, hogy minden percüket együtt töltik, nem mennek egymás agyára.
Mi jó időben találkoztunk, már túl voltunk mindenféle nyavalyán, megbecsüljük egymást.
Azt pedig különösen, hogy öt év után megkaptuk a sorstól, hogy gyermekeink is születtek. Sokáig nem jött össze, aztán jó egy év korkülönbséggel egymás után jöttek. Közös az értékrendünk, az érdeklődésünk, nagyon passzolunk egymáshoz. Tudni kell alkalmazkodni a másikhoz, de ebben is szerencsések vagyunk, mert nincs olyan dolog a másikban, ami idegesítene - mondták a hetilapnak.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!