Palik László és Héder Barna már nem is beszélnek egymással: régen kollégák és barátok voltak
Héder Barna és Palik László gyakran dolgozott együtt, de jó ideje nem is beszélnek egymással.
Héder Barna és Palik László neve sokak fejében összefonódik. A nyolcvanas évek második felétől 1995-ig mindketten a Magyar Televízió Telesport című műsorának szerkesztő-riporterei voltak.
Ezt követően is gyakran dolgoztak együtt, több közös projektbe kezdtek, emellett barátok is voltak. Jó ideje viszont nem is beszélnek egymással.
Palik László és Héder Barna
Palik László és Héder Barna a köztévénél a kilencvenes években együtt vezette az Ötödölő című vetélkedőt is. Közösen alapították meg a Híd Rádió Kft.-t, ami a kilencvenes években működtette a Budapest környékén fogható Rádió Bridge kereskedelmi adót, és ami megszerezte az Autó-Motor magazin kiadási jogát. Az 1996. január 1-jén indult magyar nyelvű Eurosport-adást is ennek a keretében szervezték meg.
Jó ideig egyikük sem szerepelt a képernyőn, Palik László Magyarországot is évekre elhagyta, Mallorcán élt Marsi Anikóval és két fiukkal. 2019 januárjában tért vissza a tévézéshez, ekkor a TV2 Exatlon Hungary című reality vetélkedőjének műsorvezetőjeként tűnt fel, amelyből három évadot vezetett, majd elköszönt a nézőktől.
Héder Barna az október 29-én elindult Sztárbox műsorvezetőjeként köszöntötte újra a nézőket az RTL-en. A Blikk ennek kapcsán készített vele interjút, melynek során Palik László neve is szóba került. Arra a kérdésre, hogy milyen most a kapcsolatuk, tömör választ adott.
Hogy is mondjam…? Más irányba ment és fordult az életünk
- majd azt is hozzátette, hogy egyáltalán nem beszélnek egymással.
Arra a kérdésre, hogy összevesztek-e valamin, a 61 éves tévés kitérő választ adott.
- A mi történetünk, kettőnkre tartozik. Annak idején sok mindent csináltunk együtt. A Radio Bridge, egy fitneszklub, benne kávéházzal, az Eurosport magyar nyelvű adása, és még sorolhatnám - közös projekt volt. Jól tudtunk együtt dolgozni, de aztán véget ért. Azóta nem keressük egymást.
Bochkor Gábor és Palik László barátságának vége
Bochkor Gábor és Palik László évekig ápoltak barátságot, állítólag Várkonyi Andrea döntése miatt romlott meg a viszonyuk végérvényesen.
Várkonyi Andrea miatt veszett össze végleg Palik László és Bochkor Gábor: ezért ért véget a barátságuk
Bochkor Gábor és Palik László évekig ápoltak barátságot, Várkonyi Andrea döntése miatt romlott meg a viszonyuk végérvényesen.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: PRO4, TV2
OLVASD EL EZT IS!