Felismered a Magyar Televízió bemondónőjét? Palcsó Brigitta 59 évesen ezzel foglalkozik
Palcsó Brigittaként ismerte meg az ország, már évek óta nem szerepel képernyőn.

Palcsó Brigittát bemondóként ismerte meg az ország, 1989-ben kezdett el dolgozni a Magyar Televíziónál. Vezette a Szerencsekerék című vetélkedőt, 2003 és 2009 között a népszerű Főtér című országjáró magazin háziasszonya volt. A Vándor című műsorával külföldi helyszíneken is járt.
Palcsó Brigitta 2024-ben
Az Ozone TV-n a Jövőkép című műsorában magyar feltalálókkal, innovációkkal ismertette meg a nézőket, 2020-ban a Life TV-nek Spirit címmel készített műsort, melyben önismereti módszereket mutatott be, és egy érdekes művészvendéggel beszélgetett. 2022 júniusában aztán létszámleépítés során távozott Hajdú Péter vezérigazgató és a Life TV összes műsorvezetője, megszűntek a csatorna saját gyártású műsorai.

2005-ben jelent meg Sághy Enikővel közösen írt, A teremtő önismeret című könyve, 2011-ben pedig a Te + Én Tükör. ÉletVezetés – Tudatosság és önismeret címmel podcastet indított, napjainkban irodalmi esteket vezet a Kossuth1 Kávézóban.
A 90-es években feleségül ment ifjabb Knézy Jenőhöz, akivel egy kisfiuk született, Milán. A házaspár 2006-ban elvált. Ezt követően visszavette leánykori nevét, a Zalatnai Brigittát.
A 79 éves Kudlik Júlia visszatért a köztévé képernyőjére: így néz ki ma a Magyar Televízió sztárja
Kudlik Júlia az idősek világnapja alkalmából hosszú idő után visszatért a köztévé képernyőjére.
ElolvasomCover-fotó: Magyar Televízió

Prémium vitaminok szerves forrásából
Fedezd fel a BioTechUSA új, prémium étrendkiegészítőit, melyeket a természet által inspirált hatóanyagok gondos válogatásával alkottunk meg a szervezetünk optimális működésének támogatására. A funkcionális termékek tökéletesen kiegészítik egymást, így teljeskörű megoldást nyújtanak a legmagasabb szintű napi rutinhoz.

Promóció