Oláh Ibolya újabb balhéja: belehajtott a TV2 műsorvezetőjének autójába

Oláh Ibolya a TV2 parkolójában belehajtott az egyik műsorvezető autójába.

Oláh Ibolya a Sztárban Sztár versenyzőjeként ismét rivaldafénybe került: a TV2 szórakoztató műsorában a döntőig menetelt, végül a harmadik helyen végzett. 

Hol lenyűgözte produkciójával a zsűrit és a közönséget, hol furcsa viselkedése szúrt szemet a nézőknek. 

Oláh Ibolya balesete

A hatodik adás után sok hozzászóló írta, hogy pihennie kellene, látszik rajta, hogy nem tud száz százalékban a műsorra koncentrálni, míg mások egyenesen azt írták, szerintük ittasan lépett a színpadra. Az énekesnő elismerte, nehezek voltak számára az elmúlt hetek, a próbák, a tanulás, az élő műsor mellett a sok ingázás vidékről Budapestre sok energiájába került, fáradt, de igyekszik pihenni is és a produkciókra koncentrálni. 

olah-ibolya
Fotó: TV2/Sztárban Sztár

A nézők a következő adásokban azt is a szemére vetették, hogy a viselkedése alapján nem törődik a zsűri véleményével, a produkciója után mintha nem is lenne lélekben jelen a műsorban. A Story magazin most egy újabb balhéról ír: a lap úgy tudja, Oláh Ibolyát annyira kimerítette a műsorban való szereplés, hogy egy hétfői napon belehajtott egy autóba a TV2 parkolójában. 

- Az egyik próba után Ibolya hazafelé indult, de amikor beült az autójába, és elindult, összetörte a mellette álló autót. Valószínűleg ijedtségében nem tudta felmérni a történteket, ez lehetett az oka, hogy újra gázt adott, és tovább akart menni. Az egyik biztonsági őr sietett a segítségére. Megállította és kiszállította a kocsiból - mondta a hetilapnak egy informátor. 

Azt is hozzátette, tudomása szerint Vitányi Judit műsorvezető, a Tények híradósa kocsijáról van szó, az ő autója sérült meg szemmel láthatóan. Oláh Ibolya és a TV2 nem kívánt reagálni a lap értesüléseire. 

Nézd meg, hogy néz ki ma a megasztáros Palcsó Tamás!

Palcsó Tamás 18 évesen, vigaszágról került be a 2004-es Megasztárba, és végül a döntőben Caramel mögött a második helyen végzett. 

Palcsó Tamásért a Megasztárban megőrültek a lányok: 36 évesen így néz ki

Palcsó Tamás a 2004-es Megasztár felfedezettje volt. Legutóbb a Csináljuk a fesztivált! című műsorban láthattuk.

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük