Rég láttuk Oláh Ibolyát: a 43 éves énekesnő így él most vidéken
Oláh Ibolya tavalyi és idei terveit is felülírta a világjárvány, a kényszerpihenő alatt új dalokkal készül.
Oláh Ibolya mindig igyekszik megújulni, ilyenkor eltűnik egy időre, majd amikor újból felbukkan, általában új dalok vannak a tarsolyában.
- Én nem akarok az Arénában koncertet, se piros szőnyegen fellépni. Az én egyetlenegy szerelmem a zene: a zeneírás, az előadás - mondta 2020 januárjában a Rádió Bézs műsorában, amelyben jövőbeni terveiről is mesélt.
Oláh Ibolya így él most vidéken
Akkor még nem tudta, hogy a 2020-as év sok ember életét átírja: a világjárvány miatt a zenészek nem adhattak hagyományos koncerteket, nem léphettek fel zenei fesztiválokon, hisz utóbbiakat is törölni kell. A korlátozó intézkedések 2021-ben is érvényben maradtak.
2021. január 31-én ünnepelte a 43. születésnapját, tavaly januárban még úgy tervezte, ekkor debütál az új szerzeményeivel, de a pandémia máshogy alakította a körülményeket. Az elmúlt év végén szerette volna bemutatni a Női posta című darabot Presser Gábor gyönyörű zenéivel, Bíró Kriszta rendezésében, de jött a bezárások időszaka, a munkának pedig vége szakadt.
"Lélekben persze készülünk, de a bemutató ideje csak egyre távolabbra tolódik. A szomorúság teljesen jogos lenne, fáj is a dolog, de az elmúlt időt mégsem a siránkozással töltöttem" - írta a Facebookon, ahol több hónapos kihagyás után jelentkezett.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A posztban arról írt, hiányzik neki a közönség közelsége és a színpad, jó lenne már egy kis nyugalom és biztonság, de amíg tart a világjárvány, igyekezett hasznos dolgokkal tölteni a kényszerpihenőt. A kis kertes ház, ahol él, sok feladatot ad, így hasogatott fát, idén tavasszal pedig felásta a kertet, és előkészítette a palántázáshoz a magaságyást is. Természetesen a zenei alkotásra is fordított időt.
"Szuper kedvemre való szövegek születtek, Hegyi Gyuri nagyon kitett magáért, Födő Sanyival pedig isteni jókat zenélünk. Imádom! Már alig várom, hogy megmutathassam nektek! Ígérem, hamarosan hallhattok egy kis ízelítőt belőle. Szeretnénk, ha a teljes lemez anyagot be tudnánk mutatni, bár ahhoz még van híja az anyagiaknak. Szóval, itt vagyok és jön a Női posta és jönnek a még újabb dalok! Várom a találkozást veletek!" - zárta sorait.
A Megasztár első évadának énekesnői
A Megasztár kedveltette meg a magyar nézőkkel a tehetségkutatókat. Galambos Dorina is az egyik legnagyobb favorit volt, sokan imádták az akkor még tinilány, vadóc énekesnőt. Az elmúlt 17 évben rengeteget változott, külsőleg és belsőleg egyaránt. Képes összeállításunkban összegyűjtöttük, hogy mennyit változtak a Megasztár első évadának énekesnői 2003 óta.
Galambos Dorina a 2003-as Megasztárban tinilány volt – Felnőtt nőként ma így néz ki
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!