16 évesen ismerte meg párját a magyar színésznő! Már 40 éve boldogok együtt

Nyertes Zsuzsa kereken 40 éve él boldog párkapcsolatban.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nyertes Zsuzsa 16 évesen ismerte meg párját, lányuk, Zsuzsó 21 éves, 40 év ismeretség után viszont még mindig nem házasodtak össze.

Az 55 éves színésznő most azt fontolgatja, lehet, hogy mégis hivatalosan is összeköti életét Attilával.

16 évesen ismerte meg párját

- Azt hiszem, jobban jártunk azzal, hogy nem született ugyan házasság, de született gyerek, mert fordítva nem lennénk ilyen boldogok - árulta el a TV2 mokka című reggeli műsorában.

Mindössze 16 éves volt, a párja pedig két évvel volt csak idősebb nála, amikor megismerkedtek a csepeli strandon. Nyáron ünnepelték a 40. évfordulójukat. Mint mondta, mindent elsöprő, első nagy szerelem az övék, amiben persze voltak hullámvölgyek, de boldogok egymással.

Mostanában volt egy nagyobb utazása, az utat tiszta lélekkel akarta megtenni, ezért előtte elment egy paphoz, hogy meggyónja a bűneit. Ott kiderült, hogy a katolikus egyház szerint a legnagyobb bűne az, hogy élettársi viszonyt folytat. Ez megérintette, és elgondolkodott, hogy esetleg templomi esküvővel kellene hitelesíteni a kapcsolatukat.

- Igazából már felmerült ez, amikor Zsuzsó három hónaposan itt volt a pocakomban. Én mindig templomi esküvőről álmodoztam, de az terhesen viccesen nézett volna ki. Persze 60 évesen is megvan ennek a romantikája. Egy biztos, ha férjhez megyek, Zsuzsó apukája lesz a férjem - mondta.

Már több mint 30 éve vele él a magyar színész, pedig még mindig nős

Nézegess képeket!

Elolvasom

Fotó: TV2/Mokka

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük