Megnyerték a 2018-as Nyerő Párost, aztán csúnya válás lett a szerelem vége

Ezek a sztárpárok lettek a győztesei a Nyerő Páros eddigi évadainak.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az RTL Klub 2016 augusztusában indította el a Nyerő Páros című sztárpáros reality műsorát: a verseny idejére a pusztazámori villába nyolc híresség költözik be párjával, aki nemegyszer maga is ismert.

Különböző ügyességi és elméleti vetélkedőkön vesznek részt, és megküzdenek a Nyerő Páros címért, amelyhez nem elég jól teljesíteni, a többi pár szimpátiáját is el kell nyerni, ők ugyanis nem csak a veszélyzónába kerülő párokra szavaznak, a legjobb kettő közül is ők döntik el, ki érdemli meg a címet. 

Nyerő Páros győztesei

2022-ben már a hatodik évad versenyzőinek szurkolhattunk, mi pedig mutatjuk, kik győztek az eddigi szériákban, és mi lett velük azóta. 

A 2018-as évad nyertesei, Vasvári Vivien és Szegedi Fecsó a forgatás alatt tudták meg, hogy a szőke sztár a második közös gyermekükkel várandós. Már egy kislány édesanyjaként ismerkedett meg Fecsóval, akivel 2018 áprilisában született meg a kisfiuk, Edward, augusztusban pazar esküvő keretében házasodtak össze. Vasvári Vivi aztán a harmadik hónapban elveszítette kisbabáját, 2019 szeptemberében pedig robbantotta a bombát: egy posztban tudatta, Fecsóval válnak, már egy ideje nem is él velük. A következő hónapokban fokozatosan fedte fel, miért ment tönkre a házasságuk, így például a férfi már a terhessége alatt is megcsalta. 

Képes cikkünkben mutatjuk, mi történt a Nyerő Páros eddigi győztes szerelmeseivel. 

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük