Ők a 2020-as Nyerő Páros nyertesei - Meglepő eredmény született a döntőben
A döntőben kapott szavazatok alapján Rácz Jenő és Gyuricza Dóri lettek 2020-as Nyerő Páros győztesei.
Szeptember 21-én indult a Nyerő Páros negyedik évada. Az RTL Klub sztárpáros reailty vetélkedőjének készítői azt ígérték, ezúttal vadonatúj, még brutálisabb feladatoknak, hol vicces, hol éppen könnyes pillanatoknak lehetnek szemtanúi a nézők.
Ez így is lett. Soha nem voltak még ennyire őszinték és konfliktusokba beleállók a párok, soha nem volt ennyi feszültség a villában, és ennyire nehéz feladatokkal nem indult és nem végződött a műsor, mint idén. Az eredmény is több mint érdekes lett: az október 16-i döntőben a kiesett párosok minden szavazatukat Rácz Jenőre és Gyuricza Dórira adták, így ők lettek 2020-as év nyerő párosa.
A Nyerő Páros 2020 nyertesei
Az utolsó előtti adásban Járai Máténak és Kírának, Rácz Jenőnek és Dórinak, illetve Dér Heninek és Gergőnek tandemugrással egy kisrepülőből kellett kiugraniuk, majd autóval különböző helyszínekre kellett eltalálniuk, ott pedig különböző feladatokat megoldaniuk: időre megnevettetni a szoborembert, néptáncot járni, a memóriát használva 12 képet úgy kitenni, ahogy azokat előtte csak az egyik fél látta a szomszéd teremben, továbbá időre megkeresni egy nagy fűrészt.
A legtöbb pontot Jenőék, míg a legkevesebbet Heniék gyűjtötték össze, így az utolsó feladatnál előbbiek kapták a legvékonyabb, Mátéék a közepesen vastag, míg Heniék a legvastagabb farönköt, amit időre el kellett fűrészelniük a korábban megtalált eszközzel. Annak ellenére, hogy nekik volt a legnehezebb dolguk, laza és nagy mozdulatokkal Dér Heninek és Bakos Gergőnek sikerült a leghamarabb lefűrészelnie egy öt centi vastag szeletet, így ők jutottak be egyenes ágon a döntőbe.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Járai Máténak és Kírának, valamint Rácz Jenőnek és Dórinak a döntőben hasonló feladatban kellett bizonyítaniuk, mint 2018-ban Vasvári Vivinek és Fecsónak, illetve Tokár Tominak és Dórinak: annak idején hideg vízben és jeges szélben fél kézzel egy szívet kellett tartaniuk, míg ezúttal virágcsokor került a versenyzők kezébe.
Én esküszöm, hogy akármennyire utálom őket, ha a Heniékkel mennek, akkor rájuk szavazok. Mert megérdemlik
- bukott ki Rácz Jenőből a jeges víz alatt dideregve.
Végül minden rekordot megöntve majdnem 107 percig bírták, amíg Járai Máté és Kíra úgy nem döntött, hogy feladják, így Jenőék kerültek be a végső döntőbe.
Azt, hogy Dér Heni és Gergő vagy Rácz Jenő és Dóri nyeri-e a 2020-as Nyerő Párost, a már kiesett párosok szavazatai döntötték el. A végeredmény megdöbbentő volt: az előbbi párra senki sem szavazott, 6-0-s végeredménnyel Rácz Jenő és Gyuricza Dóri lett a negyedik évad győztese.
A kommentelők szerint megérdemelték a győzelmet. Még azok is ezen a véleményen voltak, akik nem szimpatizáltak velük.
"Nem nekik drukkoltam, emberileg elég ellenszenvesek, de úgy gondolom, megérdemelték a győzelmet. Gratulálok nekik.
"Dóri egy rendkívül szerény, szerethető csaj!!! Amilyen törékeny, olyan kemény, kitartó, erőn felül teljesíteni tudó!!! Minden résztvevőnek gratulálok. Külön a műsor készítőinek is!!!"
"Tény, hogy Jenő sokszor gáz és idegesítő volt, az is tény, hogy volt, mikor csúnyán viselkedett a Dórival. De emberileg nagyon rendben van. Soha nem bántott senkit, nem volt kétszínű, nem ármánykodott, nem szúrt senkit hátba és az összes játékban maximálisan odatette magát. Dóri meg egy tündéri kis csajszi, nagyon összeillenek."
A hozzászólásokból az is kitűnik, hogy Dér Heni sokaknak unszimpatikus lett, rosszindulatúnak tartják, és olyan embernek, aki mindig oda húzott, ahol erősebbnek érzett egy-egy párost.
"Heni emberileg totál leírta magát most sokak előtt, szerintem sok rajongójának is csalódást okozott azzal, hogy megmutatta a jellemét, vagy inkább jellemtelenségét. Rosszindulatú, gonosz, kétszínű, manipulatív. Nem érdemelte meg azt sem, hogy a döntőig jusson. Bár csak azért jó, hogy idáig bent maradtak, mert ellenük volt a legtöbb esély Jenőéknek győzni."
"Nulla szavazat után is magyarázza, hogy nem taktikázott. Teljes képzavar van nála!"
"Ezt vártam a végére, ha már Mátéék nem ülhettek ott! Megérdemelték a 0-t."
A nézők úgy vélik, Járai Máté és Kíra megérdemelten lett dobogós, ezt még azok is elismerik, akiknek nem ők lettek a kedvenc párosuk.
"Számomra Ti vagytok a nyerő páros. Még 100x21 évet kívánok Nektek!"
"A legőszintébb páros! Megérdemelték volna az első helyet is, de minimum kijárt volna nekik a második hely. Szép volt."
"Nagyon jók voltatok! Nektek szurkoltunk kezdettől fogva. Kedves, szórakoztató, őszinte párost ismerhettünk meg bennetek. Nekünk ti vagytok a nyerő páros! Gratulálunk!Jó lenne gyakrabban látni benneteket a képernyőn."
"Nem szerettem őket soha, de a második helyezettnek kellett volna lenniük!!!! Heniék a poros nyomukba sem voltak."
"Mátét, Kírát nem csípem, de most nőttek a szememben, hogy ilyen korrektek voltak és ilyen szépen, elismerően beszéltek Jenőékről."
- Jenő, nem hiszem, hogy törzsvendég leszek az éttermedben, és nem hiszem, hogy együtt fogjuk tölteni a szilvesztert. Az sem biztos, hogy ha legközelebb találkozunk, akkor nem fogom mondani neked, hogy ne beszélj így a Dórival, mert ez engem nagyon bánt. Végig a játék alatt az volt a gondolatom, hogy úgy szeretnélek téged megleckéztetni, úgy szeretnélek látni téged kieső zónában.
- Mégis Kírával úgy döntöttünk, hogy valamit nem lehet tőled elvenni: ez pedig az, hogy mindannyiunknál erősebb vagy. Hogy ez miért van, az teljesen mindegy, de szeretném a felét annak a kitartásnak és hitnek, ami benned van önmagaddal és a világgal szemben - vallotta be Járai Máté, aki úgy játszotta végig a nyerő Páros Kírával, hogy egyszer sem kerültek veszélyzónába.
Rácz Jenő párja bikiniben
A sztárséf és barátnője, Gyuricza Dóri januárban Mexikóba menekültek a tél elől. A csodás tájakról és egzotikus ételekről kitett képeik mellett a rajongók tetszését leginkább a csinos Dóri bikinis fotói ragadták meg.
Rácz Jenő barátnője bikiniben is gyönyörű - Dóri mexikói nyaralásukról posztolta a képeket
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- sztár
- puskás peti
Puskás Peti és Dallos Bogi irtó menő helyen élnek: pazar a lakásuk
- rtl klub
- sztár
Ő Czutor Zoli egy szem lánya - A gyönyörű Szonja már 25 éves
- sztár
- puskás peti