Novodomszky Éva válik - Már másfél éve külön élnek a férjével

Novodomszky Éva és férje már jó ideje külön élnek.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Novodomszky Éva és olasz férje, Salvo sokáig az ország egyik legharmonikusabb házaspárja voltak. A köztévé műsorvezetője most a Nők Lapjának adott interjúban árulta el, hogy már másfél éve külön élnek férjével, vagyis válófélben vannak, bár ez a jogi megnevezés nem illik a házasságukra, mert a válási papírokat nem adták be.

- A szétköltözés idején kevésbé volt idilli a hangulat. Salvónak is része van abban, hogy, bár mi mint férfi és nő már nem tudunk együttműködni, más szinten ez még sikerülhet. Talán azért, mert nagyon szerettük ezt a családot így együtt - mesélte a hetilapnak. 

Novodomszky Éva és férje 2012-ben a DTK Show című műsorban.
Novodomszky Éva és férje 2012-ben a DTK Show című műsorban.
Fotó: MTVA/Zih Zsolt

Novodomszky Éva és Salvo 2003 augusztusában ismerkedtek meg, amikor a műsorvezető Szicíliában nyaralt. Pár hónap távkapcsolat után a férfi Magyarországra költözött, 2004-ben összeházasodtak, az év októberében megszületett Christiano, 2010 júniusában pedig világra jött Marco. A férfi Magyarországon is megtalálta a helyét, olasz éttermet nyitott. 

Novodomszky Éva és férje tudták, hogy nagyon különböznek egymástól, és, hogy a kulturális különbségek is hatnak a kapcsolatukra, ennek ellenére nehéz volt megélniük, hogy nem illenek össze. 

novodomszky-eva
Fotó: MTVA/Zih Zsolt

- Rengeteget beszélgettünk, filozofáltunk, épp ezért valahogy rejtély, hogy tudtunk ennyire kisiklani. Nagyon fájdalmas időszak volt, amikor kiderült, hogy nem tudjuk feloldani az ellentéteket, ezért egy darabig haragudtunk egymásra, önmagunkra, mindketten a saját fájdalmunkkal, a sebeink nyalogatásával voltunk elfoglalva, és a gyerekek miatt fenntartottunk egy mesterséges, diplomatikus kapcsolatot. Rosszul kommunikáltunk, félreértve a másikat. Most már elmondhatom, hogy jól vagyunk, mert ennek a rossz időszaknak vége - árulta el a Nők Lapjának.  

2017 meglepő magyar válásai 

2017-ben több olyan magyar sztár is bejelentette, hogy tönkrement a házassága, akiről azt hittük, harmonikus kapcsolatban él. Egyesek nem titkolóztak, míg mások csak akkor nyíltak meg a nagy nyilvánosság előtt, amikor már lezárult a válási procedúra. Az utóbbi kategóriába tartozott például Malek Andrea is. 

A magyar színésznő titokban elvált második férjétől is - 2017 válásai a hazai sztárvilágban

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük