Noszály Sándor és 15 évvel fiatalabb párja, Orsi: a vörös bombázóval egy éve jöttek össze
Noszály Sándor számára a szintén sportoló Orsi lett a nagy Ő.
Noszály Sándor magyar teniszcsillagként szerzett nevet magának a sport világában a ’80-as és ’90-es években. A tévénézők szívébe a 2003-as Nagy Ő című műsorral lopta be magát, amelyben huszonöt nő küzdött a kegyeiért.
Sokan a mai napig emlékeznek rá, hogy a jóképű szívtipró választása annak idején Melindára esett, ám bármennyire is úgy tűnt, hogy igazi álompárt alkotnak, a verseny végeztével kapcsolatuk tiszavirág-életűnek bizonyult. 18 esztendővel a produkció után azonban úgy tűnik, hogy révbe ért a szerelemben, 15 évvel fiatalabb párja oldalán több mint egy éve boldog.
Noszály Sándor és fiatalabb párja, Orsi
A vörös bombázó Orsi szintén sportolói múlttal rendelkezik. Először műugró volt, majd rúdfitneszedzőként kezdett el tevékenykedni. A szerelmeseket a puszta véletlen hozta össze, Noszály Sándor életébe épp akkor toppant be a csinos anyuka, amikor a legkevésbé számított rá.
- Még a járvány kirobbanása előtt egy étteremben találkoztunk Orsival. Nem ismertük egymást korábbról, de váltottunk néhány szót, majd másnap megkerestem az egyik közösségi oldalon. Leveleztünk, találkoztunk, és egyből egymásra hangolódtunk - mesélte a Story magazinnak 2021 áprilisában.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Orsi három kisfiú édesanyjaként lépett a kapcsolatba, és a macsó sportolónak is van egy tinédzser lánya az előző kapcsolatából.
- Vele együtt három gyereket is kaptam a nagylányom mellé, úgyhogy igazi mozaikcsalád lettünk. A gyerekekhez is nagyon közel kerültem, és a lányom is megkedvelte Orsit. Szonja még nem találkozott a kicsikkel, de ami késik, nem múlik. Egy biztos: érdemes volt tíz év után hazaköltöznöm, és nem kérdés, hogy ezúttal hosszú távra tervezek!
Képes összeállításunkban mutatjuk, milyen dögös nő Orsi, aki ellopta az egykori Nagy Ő, Noszály Sándor szívét.