A 34 évvel fiatalabb Nati bikiniben ült Jákob Zoltán ölébe: ilyen hatással volt az üzletemberre
A Nagy Ő Natija bombázó volt bikiniben, de nem csak ezért izzott a levegő közte és Jákob Zoltán közt.
A Nagy Ő tegnapi adásában az igazságé volt a főszerep némi pikánssággal megfűszerezve. A versenyben maradt hölgyeket vizsgálatok alá vetették, hogy kiderítsék, Jákob Zoltán szívéért vagy esetleg hatalmas vagyonáért jelentkeztek a műsorba.
Az egyik teszt egy hőkamerás vizsgálat volt: minden lány kapott három percet az üzletemberrel kettesben egy kanapén ülve. Bikiniben kellett bemenniük hozzá.
Nagy Ő Nati bikiniben
Voltak, akik kihasználták az intim helyzet okozta lehetőségeket, és a tettek mezejére léptek. A húszesztendős egyetemi hallgató, Nati sem bízta a véletlenre, a beszélgetés egy pontján Jákob Zoltán ölébe pattant.
A többiek és a szakértő egy monitoron figyelték a történteket. A látottak után még Lékai-Kiss Ramóna is a szája elé emelte a kezét, annyira meglepődött Nati bevállallósságán.
A szakértő elárulta, a műszerek alapján azt látta, hogy a beszélgetés végére a két fél összhangba került. Nati és az üzletember nyugtató hatással voltak a másikra. Az is kiderült, Jákob Zoltán még tervez a lánnyal, hiszen elmondta neki, hogy egészen biztosan lesz majd még hosszabb randevújuk. Íme a bikinis jelenet teljes egészében:
Ilyen még nem volt A Nagy Őben
A Nagy Ő balhéiba némi dráma is vegyült: Vivien olyan dolgot vallott be, amire még nem volt példa a műsor történetében.
Ilyen még nem volt A Nagy Ő történetében: olyan vallomás hangzott el, hogy leesett az állunk
Jákob Zoltán dupla randija olyan véget ért, amire senki sem számított. Bántónak nevezte Vivien vallomását.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: TV2/Bachelor - A Nagy Ő