A TV2 cuki gyereksztárja volt: 23 évesen bikinis bombázóként pózol

Nagy Bogi 12 éves volt, mikor a TV2 műsorában megismerte az ország, 23 évesen ennyire dögös nő lett.

Nagy Bogi bikiniben
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

Nagy Bogi már nem az a kislány, akit Az ének iskolájában, majd a Sztárban Sztár +1 kicsiben megismert az ország.

Nagy Bogi bikiniben

Nagy Bogi 12 éves volt, mikor szerepelt Az ének iskolája harmadik szériájában, bájos kiskamaszként ismerte meg az ország, lágy, tiszta hangjával pedig azonnal az ujjai köré csavarta a zsűrit és a közönséget is. 2018-ban Nagy Adri oldalán szerepelt a Sztárban Sztár +1 kicsi című tehetségkutatóban is, majd egy évvel később A Dalban is megmérettette magát.

Az egykori gyereksztárból mára felnőtt nő lett, Nagy Bogi azonban azóta sem adta fel zenei karrierjét, jelenleg is énekesnőként tevékenykedik, sorra adja ki új dalait és számtalan koncertet is ad. 

Azok, akik utoljára a TV2 műsoraiban láthatták bájos kislányként, meglepődhetek, ha Nagy Bogi Instagram-oldalára tévednek, ugyanis mára 23 éves felnőtt nő lett belőle, a minap bikinis fotót is posztolt, amin jól látszik, valóságos bombázóvá cseperedett.

A lemenő nap aranysárga sugaraiban ban készült fotón különleges, horgolt bikiniben látható, háttérben a lenyugvó nappal és a csillogó víztükörrel, ám hiába a festői háttér, a kommentelők főleg Nagy Bogi megjelenésére koncentráltak a hozzászólásokban, ami nem véletlen, hiszen tényleg feltűnő, ám mégis természetes szépség.

Geszti Péter kisebbik lányát ebben a sorozatban láthatod: a 14 éves Lenke gyerekszínész lett

Geszti Péter lánya egy új sorozatban tűnik fel, a 14 éves Lenke ebben a szerepben tündököl.

Elolvasom

Cover-fotó: TV2

Az illatok terápiás ereje

Már megvásárolható a Femina első könyve: 

A láthatatlan gyógyító

Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában? 

Promóció

Ezt is szeretjük