Molnár Anikó 10 év után szakított a párjával: elege lett a toxikus kapcsolatból
Molnár Anikó először beszélt a szakításáról a Fókuszban. Bevallotta, sokkal előbb ki kellett volna lépnie.

Ugyan Molnár Anikó mindig minden műsorban nyíltan beszél arról, hogy az OnlyFans nevű oldalon keres pénzt, ahova felnőtt-tartalmakat készít, ez nem jelenti azt, hogy a magánéletének minden részletébe betekintést enged: szakításáról most először beszélt.
A Fókuszban mondta el, hogy 10 év után lépett ki a kapcsolatából. Utólag már tudja, sokkal előbb le kellett volna zárnia a dolgot – azért beszélt most minderről, mert az olyan nőknek szeretne segíteni a történetével, akik hasonló cipőben járnak.
Molnár Anikó szakítása
Először azt érezte, hogy a férfi már-már túl tökéletes, minden túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Aztán, ahogy telt az idő rájött, a jelzők, amiket ráaggatott, nem fedik teljesen a valóságot.

– Láttam, hogy nem olyan, amilyennek elképzeltem, de próbáltam olyanná tenni. És aztán hosszú évek kellettek ahhoz, hogy rájöjjek arra, ez egy önámítás, amit csináltam. Ez az én hibám – ecsetelte.
Egy évtizeden át élt egy olyan kapcsolatban, amelyben boldogtalan volt. Hozzátette, a férfi sosem bántalmazta fizikailag, lelkileg viszont igen.
– Fizikai bántalmazás nem volt, meg ilyesmi, inkább ez a lelki. Olyan dolgok voltak letolva a torkomon, amiket azt mondom így visszagondolva, hogy józan ember nem enged meg. Például nem titkolva, mellőlem elment egy másik nővel wellnessezni, és amikor visszajött, közölte, hogy ő meg akarta ismerni azt a másik nőt, akart neki egy esélyt adni.
Maga se érti, miért engedte mindig vissza az életébe annyi bántás után. Most már azt üzeni a nőtársainak, ha egy férfi álmatlan éjszakákat okoz, és a kapcsolat nem a boldogságról szól, akkor menekülni kell.
A magyar műsorvezetőt 28 év után elhagyta gyermekei anyja: sztárok, akik 2024-ben szakítottak
Ezek a hazai hírességek döntöttek úgy 2024-ben, hogy külön utakon folytatják.
Elolvasom
Segítünk megtalálni a legjobbat!
A Vitaminkalkulátorunk 9 egyszerű kérdéssel több mint negyven vitaminunk közül ajánl két olyan terméket, amik céljaidnak leginkább megfelelnek. Figyelembe vesszük a fizikai aktivitást, étkezési szokásokat és érzékenységeket, hogy a legjobb döntést hozhasd. Tudjuk, hogy könnyű elveszni a részletek közt, de mi itt vagyunk, hogy segítsünk!

Promóció
Cover-fotó: RTL/Fókusz