150 kiló is volt - Mohamed Fatima a felére fogyott
Mohamed Fatima tíz év alatt rengeteget fogyott.
Mohamed Fatima nevét 1997-ben, alig 16 évesen, a Fekete Vonat énekesnőjeként ismerte meg az ország. Az együttes felbomlása után Londonba költözött, majd 2012-ben visszaköltözött Magyarországra, és indult a TV2 The Voice című tehetségkutatójában. Akkor alig lehetett felismerni, mert szinte a felére fogyott.
Az énekesnő gyomorgyűrű segítségével fogyott le 150 kilóról előbb közel 78-ra, majd diétával és sporttal még kevesebbre.
- 95 kilót adtam le a gyomorgyűrűnek köszönhetően, de kellettem hozzá én is, sportoltam - mesélte 2017-ben a FEM3 Élet-Forma című műsorában.
Pár hónappal később a FEM3 Caféban azt mesélte, hogy muszáj volt pár kilót visszaszednie, mert annyira túlfogyta magát, hogy három plasztikai műtétre is szüksége volt.
- Az orvosok is mondták, hogy jó lenne, ha elkezdenék normálisan enni. Volt, hogy nem is tudtam enni, mert annyira legyengültem, ezért az ételt sem kívántam. Aztán "túlerősítettem" magam, és most edzéssel próbálom a testemet kordában tartani - mondta a műsorban.
Azt, hogy milyen sokat fogyott, a #10yearschallenge elnevezésű kihívás keretében mutatta meg.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- kunovics katinka