Az 56 éves magyar színész váratlan halála megrázta az országot - Színművészek, akik 2020-ban hunytak el

2020-ban több súlyos veszteség is érte a magyar színészszakmát: művészek, akiktől örökre búcsút kellett vennünk.

Magyar színészek, akik 2020-ban hunytak el

A 2020-as év sok szempontból is nehéz és volt a magyar színházi- és filmes szakma számára: a világjárvány miatt forgatások maradtak el, és a színházak kénytelenek voltak bezárni, a teátrumoknak alternatív megoldások után kellett nézniük, hogy ne veszítsék el a kapcsolatot a nézőikkel.

Emellett több ismert színművésztől örökre búcsút kellett vennünk, haláluk pótolhatatlan veszteség.

Alig indult el az év, amikor 2020. január 4-én azt a szörnyű hírt kaptuk, hogy Gesztesi Károly infarktust kapott, és hiába próbálták újraéleszteni, az 56 éves sztár életét nem tudták megmenteni. A sokoldalú művész színházban zenés és prózai darabokban egyaránt emlékezeteset alkotott, komikusi vénája kiemelkedő volt.

Játszott a Jóban Rosszban című sorozatban, a Valami Amerikában vagy a Csak szex és más semmi című vígjátékokban, a Magyar vándorban ő formálta meg Álmos vezért. Pótolhatatlan szinkronhang, a Shrek című animációs filmekben a címszereplő, a Trónok harcában Robert Baratheon magyar hangját adta.

Képes összeállításunkkal azokra a színészekre és színésznőkre emlékezünk, akiket 2020-ban veszített el az ország.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Cover-fotó: MTVA/Zih Zsolt

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük